Hol van a kilenc? (2) – A hála fontossága

Láthattuk tegnap, hogy milyen fontos tudatosan megválasztani a hozzáállásunkat.

Ahogyan a bizalom – amiről tegnap beszéltünk – úgy, a hála is egy hozzáállás.

Dávid azt írja: „Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dicséri szám” (Zsoltárok 34:2). Ezt így is fordíthatnánk: „Áldani fogom az Urat mindenkor.” Dávidnak ez a megvallása nem egy ösztönös reakció volt valamilyen kedvező körülményre, hanem egy döntés, melyet minden nap újra meghozott!

Amikor Jézus meggyógyított tíz leprást, csak egy jött vissza megköszönni a gyógyulást. Jézus ezt kérdezte tőle: „Vajon nem tízen tisztultak-e meg? Hol van a többi kilenc?” (Lukács 17:17). Majd azt mondta a meggyógyult embernek: „Kelj fel, menj utadra; a hited meggyógyított” (Lukács 17:19 KJV). Figyeld meg, bár mind a tíz meggyógyult betegségéből, csak az az egy lett egészséges, aki visszatért hálát adni. Az ő gyógyulása nemcsak fizikai volt, de érzelmi és lelki gyógyulás is.

Lukács evangéliumában olvasunk arról az asszonyról, akit Jézus meggyógyított 18 éven át tartó betegségéből: „[Jézus] rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent” (Lukács 13:13). Amikor Isten felegyenesít, el ne feledd dicsőíteni őt – és senki mást! Lehet, hogy másokat használ eszközként, de egyedül ő a forrás.

Készülj fel arra is, hogy lesznek, akiknek nem fog tetszeni, ha dicsőíted Istent azért, amit tett veled. Azzal nem volt gondjuk az embereknek, amíg ez az asszony rá volt szorulva a többiek segítségére. De azzal nem tudtak mit kezdeni, amikor Jézus felszabadította őt, és erre az asszony nyíltan dicsőíteni kezdte Istent. Ki akarták őt zavarni a gyülekezetből. Ismerősen hangzik?

Te hogyan reagáltál volna, ha tizennyolc évi betegség után hirtelen gyógyulást kaptál volna Jézustól? Az emberek egészen kivetkőznek magukból, annyira tudnak lelkesedni azért, ha valamilyen televíziós vetélkedőben nyernek valamit. Ha a csapatuk győz, ugrálnak, sikítoznak, és vadidegen embereket ölelgetnek – mindezt az egész világ helyénvalónak tartja. De ha egy kis érzelmet mutatsz annak kapcsán, amit Isten tett az életedben, akkor fanatikusnak kiáltanak ki. Érthető, hiszen könnyebb lehűteni egy fanatikust, mint felmelegíteni egy hullát!

Tudod, a dicsőítés egyenesen arányos a fájdalommal: minél nagyobb a fájdalom, annál nagyobb utána a dicsőítés. Amíg nem hordtál béklyókat, nem tudod, milyen érzés szabadnak lenni! Amíg nem jártál valaki más cipőjében, addig nem érted, miért táncol bennük az illető. Jézus azt mondta: „Aki sokat kapott, az jobban szeret” (Lukács 7:47 parafrázis). Nos, mit fogsz tenni?

Tedd, amit az az asszony tett! Őrizd meg a lelkesedésedet, és hagyd, hogy a bírálgatókkal Jézus foglalkozzon. Amíg a meggyógyult nő Istent dicsőítette, bírálóit Jézus rendezte le. Így működik ez! Amíg Istent dicsőíted, ő harcol érted. Amíg te nevét magasztalod, angyalai bejönnek a kórterembe, ahol fekszel, körülveszik veszélyben lévő szerettedet, vagy előtted járnak, hogy ajtókat nyissanak. Ha az embereket felbosszantja, hogy te dicsőíted az Urat, ez az ő bajuk! Bírálgatók mindig lesznek. Lehet, hogy épp az otthonodban is, aki azért kritizál, mert zuhanyozás közben énekelve dicsőíted Istent; vagy a munkahelyeden, aki azért gúnyol, mert étkezés előtt imádkozol. Ne is figyelj rájuk! Csak dicsőítsd továbbra is Istent, a háttérzaj ne érdekeljen!

Akár kiáltva, akár suttogva, akár térdre esve vagy arcra borulva – Isten méltó a dicséretre. Meg is parancsolja! Kedve telik benne! Sőt, dicsőítés között lakozik (ld. Zsoltárok 22:4 Károli).

A dicsőítés:

1) Közelebb hozza egymáshoz az embereket.

2) A figyelmet a problémamegoldóra összpontosítja, nem a problémára.

3) Megváltoztatja körülötted a légkört, elűzi a félelmet és a negativitást, helyette olyan légkört teremt, melyben Isten cselekszik.

4) Isten jelenlétét hozza a helyzetedbe, és ez minden esetben győzelmet jelent!

Legyen hát a szívedben mindig hála Isten felé és ne hagyd abba a dicsőítést!