
Majdnem mindenki emlékszik arra a híres fotóra, ami a Japán felett aratott győzelem napján készült a második világháború végén, ahol az örömtől kicsattanó tengerész a Times Square közepén megcsókol egy ápolónőt, hátát szinte vízszintesben tartva. Még ilyen posztereket is lehet venni az interneten. Alfred Eisenstaedt, a neves fényképész azt írta később, hogy kiszúrt egy srácot, aki „futott végig az úton és megragadott minden egyes nőt, aki az útjába került. Akár nagymama volt, akár zömök, akár vékony, akár öreg, nem érdekelte. Rohantam előtte a Leicámmal (fényképezőgép), és visszafelé néztem a vállam fölött… Aztán hirtelen, láttam, hogy megragadott valami fehéret. Megfordultam és lefényképeztem, amint megcsókolta a nővért. Sokan mondták, hogy amikor én már a mennyben leszek, ők még akkor is emlékezni fognak erre a képre.”1
Azon a napon – 1945. augusztus 14-én – csaknem kétmillió ember csődült a kereszteződésbe, hogy végre felszabadultan ünnepeljék a hatéves véres konfliktus utáni megkönnyebbülést. Nem lesz több szorongó feleség, aki azon gondolkozik, vajon a férjét lelőtték-e vagy elfogták… Nem lesz több gyermek, aki éjszaka apu miatt sír… Nem lesz több anya, aki attól fél, hogy a lelkész kopog a bejárati ajtón. Az emberek végre mély lélegzetet vehettek, és nyugtalanság nélkül tekinthettek a jövőbe.
Amikor a háborúnak végre vége szakad, és a béke átveszi a helyét, az emberi érzelmek túlcsordulnak. Az emberek nevetnek, sírnak, kiabálnak, szaladnak, hogy megöleljék szeretteiket (vagy akár ismeretleneket is), féktelen fesztelenséggel ünnepelnek. Nincs több harc! Nincs több halálos áldozat! Nincs több bizonytalanság!
A 21. században, a „terrorizmus háborúja” közben, vágyakozunk a pillanatra, amelyikben fellélegezhetünk, ugye? Közben félünk, hogy ez soha nem érkezik el. Nem bővelkedünk békében manapság.
Még személyesebb szinten elmondható, hogy sok ember vágyakozik békére saját életében. Még ha a világ nemzetei között nyugalom is lenne, és lázadó csoportok nem terveznének erőszakos támadásokat, sok ember maradna ingerült a házastársával és a gyerekeivel való vitái miatt. A személyes gondok miatti stressz milliókkal fizettet súlyos vámot. Lehet magas a fizetésed úgy, hogy közben éjszaka ébren fekszel az éppen darabjaira hulló kapcsolataid miatt. Semmit sem tudsz élvezni – sem a jó ételt, sem egy jó koncertet, sem egy izgalmas sporteseményt a stadionban, és még egy új gyermek születését sem a családban. Ez mind semmit sem jelent belső béke nélkül.
Úgy nőttem fel, hogy édesapám alkoholista volt. Ha ivott, otthon nem volt béke még hajnali kettő vagy három órakor sem. A legtöbb ember rendszerint megkönnyebbülést érez, amikor egy mozgalmas nap után hazaér és azt mondja: „Ó, de jó újra itthon lenni!” Én az ellenkezőjét éreztem.
Én akkor könnyebbültem meg, amikor elhagytam a házat. (Ez az egyik oka annak, hogy sok időt töltöttem kosarazással a környéken. Nem voltam nagy konditerembe járó, inkább rengeteg időt töltöttem a pályán, addig voltam a szabadban, ameddig csak tudtam. Még akkor is játszottam, amikor már lámpák égtek a 92. iskola pályája felett, csak ne kelljen hazamennem újra a felfordulásra.)
Micsoda megkönnyebbülés volt családunkban, amikor apa végre, hetvenegy évesen átadta problémáját az Úrnak. Megszűnt személyes harca az üveggel, és mindannyian éreztük, ahogy nyugalom telepedett ránk.
De milyen az a béke, ami nem függ külső körülményektől? Erről lesz szó a holnapi bejegyzésben. Tarts velünk!
Ezt a tartalmat Jim Cymbala, a Szegletkő Kiadói Alapítványnál megjelent „Többre lettél teremtve” c. könyvének felhasználásával készítettük.
[1] http://artscenecal.com/ArticlesFile/Archive/Articles1997/Articles0397/AEisenstaedt.html. Accessed April 2, 2008.
A zene nem csak háttérzaj. Hatással van rád akkor is, ha nem figyelsz minden szóra.
Amikor a gyász súlya elviselhetetlennek tűnik, van Valaki, aki a kimondhatatlan fájdalmat is érti.
Németh Mihály drogfüggőből lett addiktológiai tanácsadó. Története reményt ad mindenkinek, akit érint a szerhasználat.
A félelem kedveli a fejvesztett menekülést. De milyen nyomot hagynak az életünkben a félelemből, hirtelen meghozott döntések?
„…egy hangot hallottam, hogy öljem meg magam és a gyerekem.” Van kiút a pusztító örvényből. Mihalovics Krisztina története.
„Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes.”
további visszajelzések„Mindig örömmel olvasom ezeket a bátorító üzeneteket, mert tényleg bátorítanak. Olyan helyzetekről olvashatunk benne ami hétköznapi és ettől lesz személyes.”
további visszajelzésekVolt már olyan, hogy egyik imád követte a másikat, mégsem érkezett válasz? Úgy tűnt, mintha szavaid visszaverődnének a plafonról...
Ha a „mégse öröm” cellájában tengeted a napjaid, akkor Júlia története éppen neked szól!
Igaz történet egy fiatal párról, akik az abortusz helyett az életet választották, és nem bánták meg.
Minden oka megvolt arra, hogy el akarjon bújni a tömegben. Minden oka megvolt arra, hogy a hátsó sorban üljön. Ehelyett inkább...
Nevelőotthon, megfélemlítés, ármányok és intrikák… De aki az Isten kezébe teszi az életét, mindebből győztesen jut ki.
Nézz szembe azzal, mit hordozol gyerekkorodtól fogva, és engedd, hogy Mennyei Apukád begyógyítsa sebeidet.


Minden oka megvolt arra, hogy el akarjon bújni a tömegben. Minden oka megvolt arra, hogy a hátsó sorban üljön. Ehelyett inkább...
Nevelőotthon, megfélemlítés, ármányok és intrikák… De aki az Isten kezébe teszi az életét, mindebből győztesen jut ki.
Nézz szembe azzal, mit hordozol gyerekkorodtól fogva, és engedd, hogy Mennyei Apukád begyógyítsa sebeidet.




Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!
„Kevés emlékem van a gyerekkoromból. Azt tudom, hogy kilencévesen próbáltam meg először öngyilkos lenni.”
„Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa.”
további visszajelzésekHogyan maradhat reménységed akkor is, amikor már minden azt súgja: túl sokáig vártál?
„Kevés emlékem van a gyerekkoromból. Azt tudom, hogy kilencévesen próbáltam meg először öngyilkos lenni.”
„Kedves Mai Ige! Nagyon köszönöm a "Nem néma a menny-Kövesd Isten hangját te is!" című üzenetsorozat minden üzenetét! Hozzám az utolsó nap üzenetei által szólt Isten legerőteljesebben. Volt, hogy egy-egy mondatát többször is elolvastam, hogy jobban beleivódjon a szívembe. Igen, Isten hangját ha hallom, és teszem azt, amit rám bízott, számolnom kell azzal, hogy lesznek a sátán részéről támadások, nem fog minden úgy történni, ahogy szeretném. De akkor is állhatatosnak kell maradnom, nem szabad megalkudnom, meghátrálnom. Nem az emberek elfogadására kell törekednem, hanem arra, hogy jól halljam Isten hangját és tegyem akaratát. Jobban kell szeretnem az Ajándékozót, mint az ajándékait, és engednem kell, hogy a nehézségek kereszttüzében Isten a jellememet formálhassa.”
további visszajelzésekHogyan maradhat reménységed akkor is, amikor már minden azt súgja: túl sokáig vártál?