Hűségesnek lenni annyi, mint sokszorozni
Isten első parancsolata az emberiség számára, amikor férfit és nőt alkotott, hogy „szaporodjatok és sokasodjatok” (1Mózes 1:28). Természetesen ez arra utalt, hogy szüljünk gyerekeket és népesítsük be a földet. De ez a parancsolat – ezen túlmutatva – sokkal inkább utal arra, hogy bármit is bíz ránk, azt sokszorozva adjuk vissza Neki.
A sokszorozás nem az ember találmánya, hanem Istené. Ő fog téged a sokszorozás felé vezetni.
Folytassuk Jézus példázatával! A folytatás még erőteljesebb és sokkolóbb!
„Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van!” (Máté 25:28)
Oké, álljunk meg egy pillanatra! Biztos, hogy jól olvastuk? Valóban, Jézus parancsolja, hogy vegyék el a zsák ezüstöt (talentumot) Dénestől, és adják Attilának! Nézzük ezt át lépésről lépésre:
Attila: 5×2 = 10+1 (Dénestől) = 11
Dénes: 1–1 (Attilának) = 0.
Végül Attilának tizenegy lesz, Dénes pedig nullával végzi!
Isten szereti megjutalmazni azokat, akik megszaporítják azt, amijük van, és semmi gondja nincs azzal, amikor valaki bővelkedik.
Valószínűleg hallottad már az alábbi állítást: Isten nem az ellen van, hogy bőséget birtokoljunk, hanem az ellen, hogy a bőség birtokoljon minket. Ez egy nagyon igaz állítás. Azoknál, akiknek a szíve Isten szenvedélyével ég, a megelégedés nem abból jön, hogy bőséget halmoznak fel. Hanem abból, hogy Istennel járnak, és a bőséget az Ő királysága építésére használják. Az ilyen embereknek a bőség csak egy eszköz, hogy másokat építsenek vele.
Összefoglalásként: Isten ajándékokat bízott ránk, és azt várja, hogy megszaporítsuk azokat.
A sokszorozás akadályai
„Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál. Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van, ami a tied.” (Máté 25:24–25)
Ássunk most a lusta sáfár motivációinak és gondolatainak a mélyére, melyről Jézus példázatában olvasunk! Miért tudott a másik két szolga sokszorozni, míg ő csak fenntartott?
Miért volt az első és a második szolga „jónak és hűségesnek” nevezve, miközben őt csak „gonoszként és lustaként” említi a Biblia?
Két fő tényező áll amögött, hogy a lusta sáfár nem volt képes örökkévaló sokszorozásra:
- nem ismerte Ura jellemét;
- félt.
A második indok nagyon gyakran követi az elsőt, hiszen gyakran élnek át félelmet azok az emberek, akik nem ismerik Isten jellemét.
Mi vajon ismerjük Őt igazán? Holnap egy elgondolkodtató igaz történetet olvashatsz majd, ami éppen erről fog szólni.
