A történet tanulságai (2)
A tékozló fiú történetéből nagyon fontos dolgokat tanulhatunk meg. Először is azt, hogy Isten a helyreállítás Istene. Most nézzük meg a további két tanulságot is!
2) Isten a felismerés Istene
Amikor a tékozló fiú megértette, hogy ki az apja és kicsoda ő maga, akkor tudott csak igazán ünnepelni. Amíg fel nem fedezed, kicsoda Isten és ki vagy te, nincs okod az ünneplésre. Addig folyton szeretetet próbálsz vásárolni, igyekszel megkedveltetni magad az emberekkel, el akarod nyerni barátságukat, összeköttetéseket próbálsz szerezni, a megfelelő körökben forogni, jó időben lenni jó helyen, hogy elérd a megfelelő célt.
De ha egyszer megérted, hogy ki a te Atyád, és ki vagy te, akkor haza tudsz térni, és elfoglalhatod jogos helyedet asztalánál. Nincs többé magányosság. Nincs többé bűntudat. Nincs semmi hiány. Hallgasd csak az Atya szavait: „Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott” (Lukács 15:32).
3) Isten az újból felhatalmazás Istene
Figyeld meg, mit tett az apa a tékozló fiúval abban a pillanatban, amikor az kimondta: „vétkeztem” (Lukács 15:21), mert Isten ugyanazt fogja tenni veled.
1. Az apa „ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a legszebb ruhát, és adjátok rá” (Lukács 15:22). El tudod képzelni, hogy nézhetett ki a fiú, és milyen szaga lehetett, miután oly sok időt töltött a disznók vályúja mellett? Tudsz vele azonosulni? Jó hírem van: Isten betakarja bűneinket Krisztus igazságának ruhájával. Attól kezdve „Krisztusban” lát minket, ezért mindig elfogadhatónak tart.
2. „…húzzatok gyűrűt az ujjára” (Lukács 15:22). Ez a családi pecsétgyűrű volt, amivel az üzleti ügyeket hitelesítették. A gyűrű pecsétlenyomata egyenértékű volt egy aláírással. További jó hír: Isten nem csak részben állít helyre, ő újra felhatalmaz arra, hogy teljes joggal eljárhass az ő nevében.
3. „Húzzatok… sarut a lábára!” (Lukács 15:22). A tékozló fiú kész volt arra, hogy ezt mondja apjának: „Nem vagyok többé méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy” (Lukács 15:19). Abban a korban a napszámosok és a szolgák nem viseltek lábbelit, csak a fiak. Milyen csodálatos: az apa visszafogadta fiát, és a fiúsággal járó minden jogát visszaadta.
4. „Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk…” (Lukács 15:23). Egy borjú nem hízik meg egyik napról a másikra! Az apa már régóta tervezte ezt az ünneplést. Soha nem mondott le a fiáról. A mai üzenet számodra ez: Isten rólad sem mondott le! Jöjj vissza hozzá, és engedd, hogy helyreállítson!
