Békében másokkal
„Nagyon jó keresztény lennék, ha időnként nem zavarnák meg mások az életemet” – írja Adrian Plass. A kapcsolatok konfliktusokkal járnak. Nem könnyű higgadtnak maradni, ha mások megnehezítik a dolgunkat. Azonban gondolkozz el ezen: minden vitához két ember kell, a haragtartáshoz viszont egy is elég. Te döntöd el, mit kezdesz azokkal a sérelmekkel, amelyeket mások okoztak neked. Te határozol arról, hogy egy nézeteltérés során hogyan reagálsz.
Mire vágysz jobban: békességre vagy arra, hogy mindig igazad legyen? Egyetlen vita sem ér annyit, hogy álmatlan éjszakáid és frusztrált nappalaid legyenek miatta. Görcsösen tudunk ragaszkodni a magunk igazához, de ha békességre vágyunk, meg kell tanulnunk elengedni: a sérelmeket, a haragunkat, az elképzeléseinket, az elvárásainkat, az igazságérzetünket. Erről szól az alábbi történet:
Két jó barát vándorolt a sivatagban. Napok óta éheztek, kimerültek voltak és szomjasak. Az oázist keresték, de hiába. Úgy tűnt, teljesen elvesztek a homokrengetegben. A feszültség egyre csak nőtt bennük, mígnem egy elkeseredett vita egy ütéssel végződött.
Amelyikük az ütést kapta, nem szólt semmit, csak lehajolt, és ezt írta a homokba: Ma a legjobb barátom arcon vágott.
Folytatták útjukat, mígnem végre megtalálták a keresett oázist. Örömük határtalan volt: megmenekültek. Miután csillapították szomjukat és éhségüket, úgy döntöttek, megfürdenek az oázis tavában.
Azonban amelyikük korábban az ütést elszenvedte, most megcsúszott a parton, és fejét beverve zuhant a vízbe. Barátja azonnal utána ugrott, és kimentette fuldokló társát, aki hamarosan magához tért a sokkos állapotból, majd ezt véste bele a közeli sziklába: Ma a legjobb barátom megmentette az életemet.
Barátja ekkor így szólt hozzá: Nem értelek. Amikor ártottam neked, miért a homokba írtál, most pedig miért a kőbe vésted bele, hogy segítettem?
A másik mosolyogva válaszolt: Ha valaki fájdalmat okoz neked, akkor írd a homokba, hogy elfújja a megbocsátás szele. De ha valami jó dolog történik, azt szíved és emlékezeted sziklájába vésd, hogy semmi ne tudja eltörölni azt.15
„Homokba kell írni a szót, ami annyira fáj. / Hagyni kell, hadd vigye a szél!” – ahogy a népszerű keresztyén dal mondja. Miért ragaszkodnál tovább a fájdalomhoz, ha a gyógyulást is választhatod? Miért hullatnál több könnyet amiatt, aki talán már rég elfeledte, hogy megbántott téged? Meddig játszod vissza ugyanazt a fájó jelenetet az emlékezetedben? Mindaddig zaklatott leszel, amíg a múlt sérelmeit el nem engeded.
Neheztelés és békesség nem férhet meg egyazon szívben.
Az egyetlen megoldás: a megbocsátás.
Viszolygunk ettől a szótól, mert meghunyászkodásnak és vereségnek érezzük. Pedig minket szolgál.
Péter is így fordult Jézushoz: „Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is” (Máté 18:21–22). Miért?
Mert a megbocsátás téged szabadít fel. Újra és újra. Nem számít, hogy ki miatt és hányszor van rá szükség. A neheztelés nehéz. Hát engedd el!
