„Ha nem tenné is…” – A teljes ráhagyatkozás békéje
Van úgy, hogy nem értjük Istent. Érthetetlen előttünk, miért enged megtörténni olyan élethelyzeteket, sőt tragédiákat, amelyeket meg is akadályozhatott volna.
- Egy édesanya kezében tartja újszülött csecsemőjét, aki csak néhány percig élt…
- Egy édesapa az öngyilkosságba menekült fiát temeti…
- A nagycsaládról álmodó nő azt hallja az orvostól, hogy sohasem lehet gyermeke…
- A barátaival focizó srác egy autóbaleset következtében már sohasem fog tudni járni…
- A gyermek, aki szereti a szüleit, és hitte, hogy ők is szeretik egymást, megismeri a „válóper” fogalmát…
- Az apa nélkül felnőtt fiú rákban az édesanyját is elveszíti…
- A békés életet élő ember egy kirobbanó háború hajnalán légvédelmi szirénák hangjára ébred…
– és azt kérdezi: MIÉRT?
„Istenem, miért engedted, hogy ez történjen?” – Jób szívében is ott zakatolt ez a kérdés. Szenvedéseinek okát ő sem értette. Egyetlen nap alatt veszítette el gyermekeit és teljes vagyonát. Majd az egészsége is odalett: testét fájdalmas sebek lepték el. Még saját felesége is ellene fordult, barátai sem értették meg őt. Pedig tiszta, feddhetetlen életet élt, és noha később Isten kárpótolta őt, mégis ilyen szörnyűségeken kellett keresztülmennie. Jób magyarázatot követelt.
Történhetnek rossz dolgok jó emberekkel is? Sajnos igen. Jézus példázatában a kősziklára épített házat éppúgy eléri az árvíz és a szélvihar, mint azt, amelyik a homokra épült. Csak amíg az egyik megáll, a másik összedől (ld. Máté 7:24–27).
Az Úr a mi kősziklánk a bajok idején.
Csak Vele van remény, hogy a holnap jobb lesz, mint a ma volt. Hogy életed érthetetlen, vastagon szedett kérdőjelei egy nap elhalványulnak. Hogy minden tragédia ellenére van jövőd!
Jób tudta ezt. Noha indoklást nem kapott, gazdagabbá lett, mint előtte bármikor: hite aranylóan csillogott a megpróbáltatás tüzében. Végül megadással ki tudta mondani: „Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál” (Jób 42:2). Jób felismerte, hogy a mindenható Isten szuverén, vagyis nem tartozik nekünk magyarázattal. Nem kell értenünk, mit miért enged meg az életünkben, csak bíznunk kell Benne. Hiszen Ő jó – a legrosszabb történések közepette is –, változatlanul jó! Szeretete mindent a javunkra fordít.
Ha meghívjuk Őt fájdalmunkba, és Rá hagyatkozunk, minden „miértünket” felülírja, és békét teremt háborgó szívünkben.
Az Istenben való teljes bizalom miatt tudta Sadrak, Mésak és Abéd-Negó teljes bátorsággal vallani: „Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is…” (Dániel 3:17–18). A hit számol azzal az eshetőséggel is, hogy Isten nem ment meg. Ám ha az Úr beenged a megpróbáltatás tüzébe, akkor egy biztos: Ő veled lesz a lángok között. Te is élő bizonysága leszel hűségének, ahogyan a három zsidó ifjú, aki mindenki ámulatára sértetlenül jött ki a tűzből!
Isten nem azt kéri tőlünk, hogy bajainkba szó nélkül beletörődjünk. Hinnünk kell abban, hogy meg tud szabadítani, de bízzunk Benne annyira, hogy imáinkban azt tudjuk mondani: „Ha nem tennéd is, én akkor is szeretlek, Uram! Te vagy az én Istenem, mindhalálig a Tiéd vagyok!”
