MEGBOCSÁTÁS: HA NEM ADSZ, NEM KAPSZ

„Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok,
és megadatik nektek. És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van,
hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. Ha pedig ti nem bocsátotok meg,
a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a vétkeiteket.”
(Márk 11:24–26)

 

Jézus komolyan gondolta, amit mondott: „Ha pedig ti nem bocsátotok meg, mennyei Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket.” Olyan kultúrában élünk, amelyben nem mindig azt gondoljuk, amit mondunk. Ezért nem hisszük, hogy mások azt gondolják, amit mondanak. Az emberek szavát nem veszik komolyan.

Már gyermekkorban elkezdődik. A szülő azt mondja a gyermeknek: „Ha még egyszer ezt teszed, kikapsz.” A gyermek ezután nem egyszer, hanem még sokszor megteszi. Mindegyik eset után ugyanazt a figyelmeztetést kapja a szülőtől. Általában nem történik fenyítés. Ha megfenyítik, akkor vagy kevésbé, vagy jobban, mint ahogy ígérték, mert a szülő frusztrált.

Mindkét reakció azt üzeni a gyermeknek, hogy nem azt gondolod, amit mondtál, vagy amit mondasz, az nem igaz. A gyermek megtanulja, hogy nem igaz minden, amit a hatalmi pozícióban lévők mondanak. Elkezd összezavarodni, hogy mikor és mennyire vegye komolyan a hatalmon lévőket. Ez a hozzáállás az életének más területeire is kiterjed. A tanárait, barátait, vezetőit és főnökeit ugyanilyen szemüvegen keresztül nézi. Mire felnő, már ezt fogadja el normálisként. A beszélgetéseiben olyan ígéreteket és kijelentéseket tesz, amelyeket nem gondol komolyan.

Ma a legtöbb ember negyedét sem gondolja komolyan annak, amit mond. Ezért nem csoda, ha nehezen tudjuk megállapítani, mikor fogjunk a szaván valakit.

Ám amikor Jézus beszél, akkor azt akarja, hogy vegyük komolyan Őt. Nem tekinthetünk úgy arra, amit mond, mint ahogy más hatalmi pozícióban lévő személyekre vagy kapcsolatokra az életünkben. Amikor Ő mond valamit, akkor azt úgy is gondolja. Ő hűséges még akkor is, amikor mi hűtlenek vagyunk. Ő az igazság és becsületesség olyan szintjén jár, ami felette áll a kultúránknak vagy a társadalmunknak. Ezért amikor Jézus azt mondta: „Ha pedig ti nem bocsátotok meg, mennyei Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket”, akkor azt úgy is gondolta. Sőt, Ő ezt nemcsak egyszer mondja az evangéliumokban, hanem sokszor. Hangsúlyozta, milyen fontos ez a figyelmeztetés.

„Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.” (Máté 6:14–15)

És ismét: „Bocsássatok meg, és nektek is megbocsáttatik” (Lukács 6:37).

„És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” (Máté 6:12)

Kíváncsi vagyok, hány keresztény szeretné, hogy Isten ugyanúgy bocsásson meg nekik, mint ahogy ők megbocsátottak azoknak, akik megbántották őket. Pedig pontosan így kapnak ők is bocsánatot. Mivel a meg nem bocsátás olyan elterjedt a gyülekezeteinkben, nem akarjuk komolyan venni Jézus szavait. De akár elterjedt, akár nem, az igazság nem változik. Ahogy megbocsátunk, elengedjük és helyreállítjuk a másik embert, éppen úgy lesz megbocsátva nekünk is.