A felfelé jutáshoz lefelé vezet az út

Jeruzsálemet falak vették körül, és a bejutáshoz az egyik lehetőség a Völgy-kapun át vezetett. Amikor Nehémiás újjáépítette a falakat, akkor építették újjá a Völgy-kaput is (ld. Nehémiás 3:13).

A keresztyén életben szükség van a „hegycsúcs élményre” és a „völgy tapasztalatra” is. Nézzünk meg közelebbről egy jól ismert igét: „akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok [magasság], futnak, és nem lankadnak meg [sebesség], járnak, és nem fáradnak el [távolság]” (Ézsiás 40:31). Ha pedig nincs erőd ezekhez, akkor Pál azt mondja, hogy törekedj arra, hogy legalább állva tudj maradni (ld. Efezus 6:13). Az életben mindezeknek a tapasztalatoknak rendelt ideje van, ezeket fel kell ismerned és el kell fogadnod.

A Bibliában azt olvassuk, hogy Jézus „megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és emberként élt; megalázta magát… Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé” (Filippi 2:7–9). Lukács feljegyzi, hogy Jézus „vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta” (Lukács 24:30). Megáld és megtör – ma is ez Isten módszere. Miért? Hogy alázattal tudjuk fogadni áldásait. Nagy baj, ha fontosabb számodra, hogy milyennek tartanak az emberek, mint az, hogy átérezd, mennyire szükséged van Istenre. Ezért engedi meg, hogy átmenj olyan helyzeteken, amelyek a tőle való teljes függéshez vezetnek. Kézbe kell vennie, meg kell áldania és össze kell törnie, mielőtt fel tudna használni arra, hogy másoknak szolgálj.

Isten országában a felfelé jutáshoz lefelé vezet az út.