október 20. kedd
október 20. kedd
„Van olyan barát, aki ragaszkodóbb a testvérnél.” (Példabeszédek 18:24)
Ahhoz, hogy Isten életedre vonatkozó tervét be tudd tölteni, kapcsolatot kell ápolnod olyan emberekkel, akik kitartanak melletted, bármi is történik.
Emlékszel Jónátánra, aki akár élete árán is szerette Dávidot? És Ruthra, akinek anyósa, Naomi iránti szeretete újra értelmet adott az idős nő életének? Isten össze tud hozni ilyen emberekkel, és segít kapcsolatot építeni velük. Nem mondta volna, hogy „nem jó az embernek egyedül lenni” (1Mózes 2:18), ha aztán azt akarná, hogy elszigetelten éljünk. Néha előfordul, hogy akkor vagy a lehető legrosszabb társaságban, ha egyedül vagy! De lehet, hogy még lelki gyógyulásra van szükséged, mielőtt egészséges kapcsolatot tudnál létesíteni vagy egészséges döntéseket tudnál hozni.
Ehhez meg kell tanulnod különbséget tenni a kihasználó kapcsolatok és a szív szerinti kötődés között. A szív szerinti kapcsolat éppolyan erős, mint a vér szerinti. Engedd Istennek, hogy dolgozzon rajtad, és ha készen állsz, ő elősegíti a szükséges megismerkedést. Közben pedig igyekezz jobban megismerni őt, mert ő az egészséges önértékelés forrása.
Ha a legutóbbi kapcsolatod megfosztott az önbecsülésedtől és lelkileg kiszipolyozott, használd a mostani időszakot a talpra állásra! Talán soha többé nem lesz ilyen lehetőséged! Kezdj el úgy szeretni, ahogy Isten szeret! Ő látja gyarlóságainkat, tudja kezelni, ha elutasítjuk őt, ennek ellenére is szeret. Ez a tudat segít, hogy ne fordulj el egy jó embertől azért, mert valami rosszat tett. Kidobnád az autódat, mert valami elromlott benne? Ha Isten úgy bocsátana meg neked, ahogy te bocsátasz meg másoknak, meg mernél állni előtte (ld. Zsoltárok 130:3)?
Kérd még ma, mutassa meg, hogyan alakíthatsz ki egészséges, beteljesítő kapcsolatot! Ő segíteni fog!

1103.🚏 Szükséged van megállókra! 🌱#maiige #napindító
„Mit jelent a napi üzenet? Mindent is! A reggeli napindítóm, az üzemanyagom, útmutatóm, térképem, pszichológusom, barátom és tanácsadóm. 2012 óta. 🥰 A kórházi szekrényben találtam rá. Az életem megmentője! Hála és áldás! Dicsőség az Úrnak érte!”
további visszajelzések

további visszajelzésekAmikor összetörik a szíved, mi lehet az, ami a legmélyebb fájdalmon is átvezet? Vagy még inkább: ki?
Bulik, karrier, házasság, majd fájdalmas csalódások és súlyos betegség. Kádi Nóra élete azonban váratlan fordulatot vett.
Hallgass bele az Imádkozz és fedezd fel a változást! című hangoskönyvünkbe!
Volt már, hogy felkeltél reggel és ezt mondtad: „Jaj, semmi kedvem ehhez a naphoz…”? Akkor ezt feltétlenül olvasd el!
Bántalmazás, félelem, zavarodottság… Nincs az a törött élet, amit az Isten ne tudna helyreállítani! Holovácskó Ibolya története.

Így oldj meg problémákat vezetőként! – 1. rész
„A havonta, kiszámíthatatlan formában visszatérő harag, csalódottság és gyász volt a legnehezebb.” Kalla Tímea megindító története.
Lehet, hogy régóta imádkozol valakiért, aki rossz útra tért, de úgy tűnik, semmi hatása. Ma bátorítson ez az igaz történet.
A változások próbára tehetik jellemünket. Íme néhány kapaszkodó, hogy ne csak túléljük, hanem megerősödve kerüljünk ki belőlük.

Aki a cellából kifelé nézett, már a cellába befelé néz – és hirdeti mindenkinek, hogy Jézus a szabadító! Krajcsi Róbert története.
„…tudom jól, hogy aki csillagmilliárdokat pontosan igazgat, az nem késik!” – Történetek Dr. Kovács Gézáné Ildikó életéből.
Mi adhat biztonságot, amikor sem mozdulni, sem beszélni nem tudsz? Egy szívműtéten átesett férfi története, mely neked is üzenhet.
Olyan, mint a zsonglőrködés: látványos, állandó figyelmet követel, és gyorsan kimerít. De mi lehet az ellenszere?
Amikor a fájdalom azt kiáltja:” Nincs Isten!” – Ő éppen lépésre készül. Baczoni-Molnár Gábor története.
„Az Úr áldjon meg titeket a munkáért,amit végeztek.Kívánok számotokra sok erőt,kitartást,és mindenek előtt fentről jövő bölcsességet. Olyan volt számomra ez az üzenet,mintha személyesen nekem írták volna.Nagyon nagy bátorítás volt Csodálatos dolog az Úrral járni a hétköznapokban is.Jó dolog tudni azt,hogy ebben a rohanó, zűrzavaros világban még vannak olyan testvérek,akik másra is gondolnak.Bátorítóak az írásaitok, hiszem, hogy az Úr rajtatok keresztül is munkálkodik életemben,és még mások életében is.Továbbra is imádkozom értetek,a munkáért,amit végeztek.Isten áldjon benneteket!”
további visszajelzésekVan fájdalom, amit nem lehet szavakba önteni. Ilyenkor a könnyek beszélnek helyettünk – és többet is jelentenek.

Nem számít, milyen messzire sodródtál: Mennyei Atyád hazavár.