december 18. péntek
december 18. péntek
„…hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt Isten sokféle bölcsessége.” (Efezus 3:10)
Íme, három kihívás, amivel szembe kell néznie az egyháznak napjainkban.
1) Nem tapasztalhatjuk meg Isten új cselekedeteit, ha mindenáron a régihez ragaszkodunk. Pedig Isten célja az volt, hogy az egyházat használva megmutassa sokféle bölcsességét. Bibliai értelemben az „ébredés” szó nem csupán annyit jelent, hogy valaki, aki aludt, felébred; azt is jelenti, hogy valaki, aki halott volt vagy haldoklik, most újraéled.
2) Félünk a túlzásoktól, ezért elfogadjuk a középszerűséget, és egyensúlynak nevezzük. Az embereket nem az vonzza a gyülekezethez, amiben hasonlítunk rájuk, hanem az, amiben különlegesek vagyunk. Hitünket nem szabad jelentéktelennek beállítanunk, tanúságtételünket nem szabad lehalkítanunk, nem szabad kitérnünk azon dolgok elől, melyeket Isten adott nekünk, és amelyek megkülönböztetnek másoktól. Ha így teszünk, az emberek csalódnak bennünk, és máshová fordulnak. A tanítványok nem olvadtak bele a tömegbe, üzenetükkel és a hozzá társuló erő megnyilvánulásával kitűntek közülük.
3) Helyt kell adnunk az egyházban a kockázatvállalóknak és a hitben járóknak! Jézus első csodatételénél, a víz borrá változtatásakor Mária így szólt a szolgákhoz: „Bármit mond nektek, tegyétek meg!” (János 2:5) Annyira vágyunk arra, hogy kedveljenek és népszerűek legyünk, hogy ez egy olyan vallásossághoz vezethet, ami megbénítja kockázatvállalásunkat és hitben járásunkat. Jézus megígérte: „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek” (ApCsel 1:8).
Ezért ha Isten azt mondja, hogy másként éljük meg hitéletünket az egyházban, ne féljünk hittel elindulni és engedelmeskedni neki!

A várakozás olykor nehéz... 🌿
„Mit jelent a napi üzenet? Mindent is! A reggeli napindítóm, az üzemanyagom, útmutatóm, térképem, pszichológusom, barátom és tanácsadóm. 2012 óta. 🥰 A kórházi szekrényben találtam rá. Az életem megmentője! Hála és áldás! Dicsőség az Úrnak érte!”
további visszajelzések

további visszajelzésekVannak dolgok, melyeket a reakcióddal tartasz életben.
Olykor úgy tűnik, a körülmények összezúzzák életünket és Isten terveit. De ő nem áll tehetetlenül a romok között.
Volt már, hogy felkeltél reggel és ezt mondtad: „Jaj, semmi kedvem ehhez a naphoz…”? Akkor ezt feltétlenül olvasd el!
Csalódtál a szüleidben? Hamis vádak értek? József történetéből megtanulhatod, hogyan állj fel, amikor padlóra küldtek.
Amikor Pál apostol azt írta: „Mindenre van erőm a Krisztusban”, azt nem egy munkamániás mottójának szánta…

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!
HangoskönyvImádkozz és fedezd fel a változást!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 2. rész
„A havonta, kiszámíthatatlan formában visszatérő harag, csalódottság és gyász volt a legnehezebb.” Kalla Tímea megindító története.
Aki a cellából kifelé nézett, már a cellába befelé néz – és hirdeti mindenkinek, hogy Jézus a szabadító! Krajcsi Róbert története.
Egyetlen bátorító hang is elég lehet ahhoz, hogy valaki ne adja fel. És lehet, hogy ma éppen te lehetsz ez a hang valaki számára.

Kevés olyan ember van, akinek a jelenléte felemel. Mi alakítja ezt a különös belső ragyogást vagy épp annak hiányát?
„…tudom jól, hogy aki csillagmilliárdokat pontosan igazgat, az nem késik!” – Történetek Dr. Kovács Gézáné Ildikó életéből.

Amikor a fájdalom azt kiáltja:” Nincs Isten!” – Ő éppen lépésre készül. Baczoni-Molnár Gábor története.
Nem számít, milyen messzire sodródtál: Mennyei Atyád hazavár.
Minden ember univerzális vágya, hogy boldog legyen. De mit tanított erről Jézus? Elérhető a boldogság itt, ezen a földön?
„Az Úr áldjon meg titeket a munkáért,amit végeztek.Kívánok számotokra sok erőt,kitartást,és mindenek előtt fentről jövő bölcsességet. Olyan volt számomra ez az üzenet,mintha személyesen nekem írták volna.Nagyon nagy bátorítás volt Csodálatos dolog az Úrral járni a hétköznapokban is.Jó dolog tudni azt,hogy ebben a rohanó, zűrzavaros világban még vannak olyan testvérek,akik másra is gondolnak.Bátorítóak az írásaitok, hiszem, hogy az Úr rajtatok keresztül is munkálkodik életemben,és még mások életében is.Továbbra is imádkozom értetek,a munkáért,amit végeztek.Isten áldjon benneteket!”
további visszajelzések„Ki fog majd az oltárhoz kísérni? És ki segít a matekházinál?” – szívszorító kérdések idején Isten közel van, és meg akar szólítani.

Sebzett, lázadó tiniként „mindent is” kipróbáltam a boldogság utáni hajszában. Kiégve, csontsoványra fogyva tértem haza Atyámhoz.