március 1. péntek
március 1. péntek
„A hirtelen haragú bolondságot követ el” (Példabeszédek 14:17)
Elaludtál, az autó nem indult, elkéstél a munkából, tönkrement a számítógéped! Az ilyen dolgok feldühíthetnek, de csak akkor, ha hagyod. Salamon azt mondta: „a hirtelen haragú bolondságot követ el”, ezért ha dühbe gurulsz, számíts durva következményekre! A Biblia így figyelmeztet: „Többet ér a türelmes ember a hősnél, és az indulatán uralkodó annál, aki várost hódít” (Példabeszédek 16:32). A harag mindig visszaüt, és végül több kárt okoz, mint az, ami kiváltotta. Dávid azt mondta: „Hallgasd meg szavamat reggel, Uram, reggel eléd készülök, és várlak” (Zsoltárok 5:4). Kezdd azzal, hogy Istennek ajánlod a napodat, akkor kevésbé valószínű, hogy haraggal reagálsz, amikor a dolgok rosszul mennek.
Egy lelkész írja: „Rövid itt az időnk. Szégyen, ha hagyjuk, hogy valami, ami húsz évvel vagy húsz perccel ezelőtt történt, tönkretegye a napunkat. Én elhatároztam, hogy minden napomat élvezni fogom. Lehet, hogy hibázok; lehet, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy szeretném; talán csalódás ér; de boldogan fogom élni az életemet. Nem hagyom, hogy az, ami történik vagy nem történik, elrabolja az örömömet. Minden reggel azt mondom: »Atyám, ez nagyszerű nap lesz! Köszönöm, hogy van önfegyelmem, önuralmam, hogy tudok jól dönteni. Lehet, hogy tegnap nem tettem meg azt, amit megtehettem volna, de az a nap elmúlt. Ma jobban fogok teljesíteni.«”
Gondolkoztál már azon, hogy miért nagy egy autó szélvédője és miért kicsi a visszapillantó tükre? Mert ami mögöttünk van, az közel sem olyan fontos, mint az, ami előttünk áll. Nézz hát előre, és bármi is történik ma, ne veszítsd el a béketűrésedet!
Úgy gondoljuk, tudjuk, mi a jó nekünk; tudjuk, mi az igazság. Nekünk senki ne mondja meg! A végén viszont ezt mondjuk… Kattints és olvasd tovább a Győzelem a kísértés felett üzenetsorozatunk 1. részét!

A várakozás olykor nehéz... 🌿
„Mit jelent a napi üzenet? Mindent is! A reggeli napindítóm, az üzemanyagom, útmutatóm, térképem, pszichológusom, barátom és tanácsadóm. 2012 óta. 🥰 A kórházi szekrényben találtam rá. Az életem megmentője! Hála és áldás! Dicsőség az Úrnak érte!”
további visszajelzések

további visszajelzésekVannak dolgok, melyeket a reakcióddal tartasz életben.
Olykor úgy tűnik, a körülmények összezúzzák életünket és Isten terveit. De ő nem áll tehetetlenül a romok között.
Volt már, hogy felkeltél reggel és ezt mondtad: „Jaj, semmi kedvem ehhez a naphoz…”? Akkor ezt feltétlenül olvasd el!
Csalódtál a szüleidben? Hamis vádak értek? József történetéből megtanulhatod, hogyan állj fel, amikor padlóra küldtek.
Amikor Pál apostol azt írta: „Mindenre van erőm a Krisztusban”, azt nem egy munkamániás mottójának szánta…

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!
HangoskönyvImádkozz és fedezd fel a változást!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 2. rész
„A havonta, kiszámíthatatlan formában visszatérő harag, csalódottság és gyász volt a legnehezebb.” Kalla Tímea megindító története.
Aki a cellából kifelé nézett, már a cellába befelé néz – és hirdeti mindenkinek, hogy Jézus a szabadító! Krajcsi Róbert története.
Egyetlen bátorító hang is elég lehet ahhoz, hogy valaki ne adja fel. És lehet, hogy ma éppen te lehetsz ez a hang valaki számára.

Kevés olyan ember van, akinek a jelenléte felemel. Mi alakítja ezt a különös belső ragyogást vagy épp annak hiányát?
„…tudom jól, hogy aki csillagmilliárdokat pontosan igazgat, az nem késik!” – Történetek Dr. Kovács Gézáné Ildikó életéből.

Amikor a fájdalom azt kiáltja:” Nincs Isten!” – Ő éppen lépésre készül. Baczoni-Molnár Gábor története.
Nem számít, milyen messzire sodródtál: Mennyei Atyád hazavár.
Minden ember univerzális vágya, hogy boldog legyen. De mit tanított erről Jézus? Elérhető a boldogság itt, ezen a földön?
„Az Úr áldjon meg titeket a munkáért,amit végeztek.Kívánok számotokra sok erőt,kitartást,és mindenek előtt fentről jövő bölcsességet. Olyan volt számomra ez az üzenet,mintha személyesen nekem írták volna.Nagyon nagy bátorítás volt Csodálatos dolog az Úrral járni a hétköznapokban is.Jó dolog tudni azt,hogy ebben a rohanó, zűrzavaros világban még vannak olyan testvérek,akik másra is gondolnak.Bátorítóak az írásaitok, hiszem, hogy az Úr rajtatok keresztül is munkálkodik életemben,és még mások életében is.Továbbra is imádkozom értetek,a munkáért,amit végeztek.Isten áldjon benneteket!”
további visszajelzések„Ki fog majd az oltárhoz kísérni? És ki segít a matekházinál?” – szívszorító kérdések idején Isten közel van, és meg akar szólítani.

Sebzett, lázadó tiniként „mindent is” kipróbáltam a boldogság utáni hajszában. Kiégve, csontsoványra fogyva tértem haza Atyámhoz.