Van egy mondás, miszerint csak a vezérkutya előtt változik a látkép – a többiek egymás hátát bámulják. Bár sajnos nem mehet mindenki elöl, még mindig jobb mellékszereplőnek lenni, akit beválogattak a darabba, mint olyan sztárnak, akit kihagytak belőle. A sikeres emberek többsége egyébként, ha őszinte akar lenni, belátja, hogy egyedül nem sokra ment volna; a csapat összes tagja kellett az eredményességhez.
Ha tehát mellékszerepet oszt ma rád Isten, fogadd el panaszkodás nélkül! Játszd szívvel-lélekkel azért, hogy az előadás sikeres legyen! Nem csupán a csapatszellemről tanulsz így – amely fontos lesz akkor, ha egyszer te kerülsz majd főszerepbe –, hanem az alázat keresztyéni erényéről is. Az a cél, hogy „egyre inkább összeforrjunk a Fővel: Krisztussal..., aki az egész testet egybefogja és összetartja” (15–16. v.). Játszd hát szívvel-lélekkel a rád osztott szerepet!
Állj meg, és gondolkodj el azon, hogy miként éled az életed! Mindent beleadsz a hétköznapokban, vagy csak vársz és reménykedsz, hátha valaki felfedezi végre a tehetséged? Nem az a lényeg, hogy mennyire nagy szerepet kaptál, hanem az, hogy mennyit fektetsz bele. Ha Isten nem címszerepet bízott rád, hanem mellékszerepet, az azért van, mert abban tudod a leginkább kamatoztatni az erősségeidet a csapat javára. Tőle kaptad azt a szerepet – bármi legyen is az –, úgyhogy játszd hálával és méltósággal! Tedd meg, ami rajtad áll, és ami a kezed ügyébe esik!
