Meglátni Istent a helyzetünkben

Amikor Pál azt írta: „az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja” (Filippi 1:12), akkor éppen börtönben volt, és ezt a helyzetet arra használta fel, hogy Jézusról beszéljen az embereknek. Továbbmenve így folytatja: „ismertté lett az egész testőrségben… hogy Krisztusért viselem bilincseimet” (Filippi 1:13). Aztán rámutatott arra, hogy: „többen azok közül, akik testvéreink az Úrban, fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét” (Filippi 1:14). Pál még akkor is, amikor rájött, hogy vannak, akik csak azért hirdetik az evangéliumot, hogy neki gyötrelmet okozzanak, ezt mondta: „De mit számít ez? Az a fontos, hogy bármilyen módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök” (Filippi 1:18). Igazságtalanul tartóztatták le, durván bántak vele, a jövője bizonytalan volt, de Pál Isten kezét látta minden helyzetben. Ezért tudta azt mondani mindenben: „és én ennek örülök.” Micsoda szemléletmód! Micsoda hozzáállás!

Egy évszázaddal ezelőtt, egy bányaszerencsétlenség után Durham püspöke ezt mondta a gyászolóknak: „Nehéz megérteni, hogy Isten miért engedett megtörténni egy ilyen csapást. De mi ismerjük őt, bízunk benne, és minden rendbe fog jönni. Otthon van egy régi selyem könyvjelzőm, melyet édesanyámtól kaptam. Ha a fonákját nézem, nem látok mást, csak összekuszált fonalakat… Úgy néz ki, mint valami óriási tévedés. Azt gondolhatnánk, olyasvalaki készítette, aki nem tudta, hogy mit csinál. De ha megfordítom, és a színét nézem, akkor gyönyörűen ráhímezve ezeket a szavakat látom: AZ ISTEN SZERETET. Ma ezt a fonákjáról nézzük. Egy napon más nézőpontból látjuk majd, és meg fogjuk érteni.”

Ha elkezdjük meglátni Istent a helyzetünkben, akkor ki tudjuk mondani: „és én ennek örülök.”