Ugrás a tartalomra

Ne siettesd a lezárást!

Szomorúságod örömre fordul – Vigasztalásra találni veszteségek idején - 19. nap

„Ha a Siralom völgyén mennek is át… Újult erővel haladnak…”

(Zsoltárok 84:7–8)

Ne siettesd a lezárást!

Sokszor Isten nem emel ki a gyászból, hanem átvisz rajta, és ez által erősít meg. A Siralom völgyén átmenni érzelmeket, azok kezelését és gyógyulást jelent. Ha siettetjük a lezárást, amikor még nem jött el az ideje, azzal csak eltemetünk dolgokat, melyek újra fel fognak támadni. Amíg nem ismered el őszintén, ami történt veled, addig a reakcióid nem a valóságon fognak alapulni és nem vezetnek érzelmi gyógyuláshoz.

Tudom, milyen ez. Tizenhárom éves fiúként álltam apám sírja mellett az észak-írországi Belfastban, szerető, jószándékú rokonok között, akiknek jobb nem jutott eszükbe, ezért vállon veregettek, és ezt mondták: „Légy jó katona – ne sírj!”

És nem sírtam.

Harminc évvel később, miután olyan kényszerekkel küzdöttem, melyek csaknem elpusztítottak, egy éjszaka a padlón feküdtem magzati pózban, és zokogva kiadtam magamból az oly régóta esedékes gyászt. Ez volt az első lépése egy folyamatnak, mely addig tartott, míg végül el tudtam menni apám sírjához, és ki tudtam mondani, amit ki kellett mondanom. Mikor ez megtörtént, elszakadt a lánc, szabaddá lettem, a bennem lévő gyermek elkezdett felnőni, és addig kezeletlen sebeim gyógyulni kezdtek.

Ez volt további életem kezdete!

Amíg eltemettem magamban a veszteség érzését és az Isten iránt érzett haragot, amiért megengedte azt, addig az újra és újra feltámadt ártalmas módokon.

De amikor elfogadtam, azzal megfosztottam a trónjától.

Jézus azt mondta: „megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (János 8:32).

Nem az idő gyógyít, hanem a belátás, ami idővel eljön. Az igazság felismerése és elfogadása, beleértve annak fájdalmas részeit is – ez tesz szabaddá.

Ráadásul, amíg nem fogadod el saját fájdalmadat, nem leszel képes együtt érezni másokéval sem. Üres szavakat tudsz csak mondani, és felületes recepteket kínálsz, melyek neked sem használtak, és nem működnek náluk sem. Hogyan tudott volna Jézus „megindulni erőtlenségeinken” (Zsidók 4:15), ha nem fogadta volna el saját fájdalmát és erőtlenségét?

A belső gyógyulás kezdete a tudatosság, a valóság fel- és elismerése.

Csak akkor találunk rá a gyógyuláshoz vezető útra, ha tisztában vagyunk az életünkben lévő problémákkal. Isten gyermekeiként mi sem vagyunk kivételek, mi is végigmegyünk a gyász általánosan elfogadott szakaszain:

1) Tagadás: „Ez nem lehet igaz. Ez nem történhet meg.”

2) Harag: „Ez nem igazságos. Miért engedte Isten, hogy ez megtörténjen velem?”

3) Alku: „Megteszek bármit, csak múljon el ez!”

4) Depresszió: Hallgatás és visszahúzódás.

5) Elfogadás: „Ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te” (Máté 26:39).

Akár gyermeked elvesztéséről, akár egy tönkrement házasságról, akár munkahely, egészség vagy bármi más számodra értékes dolog elvesztéséről van szó, ha Istenhez fordulsz, ő megadja kegyelmét ahhoz, hogy el tudd azt fogadni, meg tudd gyászolni, ki tudd mutatni, el tudd engedni, hogy aztán majd „erőről erőre jutva” tovább tudj haladni (ld. Zsoltárok 84:8 Károli).

100%