Szembenézni a veszteséggel (1)
Szomorúságod örömre fordul – Vigasztalásra találni veszteségek idején - 17. nap

Jézus azt mondta: „Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak” (Máté 5:4), mert a gyász és a veszteség olyan élettapasztalatok, melyeket nem lehet „megoldani”. A legtöbben nagy szakértelemre tettünk szert abban, hogyan találjunk gyors megoldásokat problémáinkra. Sőt, azt gondoljuk, hogy valami baj van velünk, ha nem tudjuk magunkat elég gyorsan „megjavítani”. Carl Jung, svájci pszichiáter mondta: „Ösztönösen elutasítjuk azt az utat, ami a sötétségen át vezet. Csakis egyértelmű eredményeket akarunk hallani, és teljesen elfelejtjük, hogy ilyen eredményeket csak akkor érhetünk el, ha belemerészkedünk a sötétségbe, majd felemelkedünk belőle.”
Az érzelmek életjelek, mindannyiunknak vannak érzelmei. De mivel sokan úgy nőttünk fel, hogy afféle mondásokat hallottunk, mint például: „Ne sírj!” „Ne légy haragos!” „Hagyd már abba az önsajnálatot!” – ezért letagadjuk valódi érzéseinket, és megpróbálunk „erősnek tűnni” mások szemében. De aminek ellenállunk, az továbbra is megmarad! Éppen ellenkező hatást érünk el, ha erőnek erejével elfojtani próbáljuk érzelmeinket. A kimondatlan érzések nem tűnnek el, csak elrejtőznek a mélyben, majd visszatérnek bűntudat, depresszió, harag, függőség, szégyen és tagadás formájában. Csak akkor gyengülnek, ha felhagyunk a harccal, engedjük őket felszínre törni, és egészséges módon feldolgozzuk őket.
A valóban megélt gyász elfogadja az érzelmeket úgy, ahogy éppen előtörnek, engedi kifejezni a fájdalmat, segít túljutni rajta.
A gyógyulás nem egyik napról a másikra következik be; a veszteség mértékével arányosan történik. Csak a kis veszteségek gyásza és gyógyulása gyors.
Hogy mégis hogyan haladhatunk előre a gyászfeldolgozás folyamatában, arról a következő üzenetben lesz szó.










