Ugrás a tartalomra

Szembenézni a veszteséggel (2)

Szomorúságod örömre fordul – Vigasztalásra találni veszteségek idején - 18. nap

Szembenézni a veszteséggel (2)

Az előző részben azzal foglalkoztunk, hogy milyen fontos hagyni, hogy az érzelmeink a maguk nyers valóságában felszínre törhessenek. Az elfojtott bánat nem vezet valódi gyógyuláshoz – a folyamaton végig kell menni.

Gerald Sittser mondja: „Az első lépés, amit meg kell tennünk, hogy hajlandóak vagyunk szembenézni a veszteséggel, és készek vagyunk belépni a sötétségbe. És mint minden első lépés, valószínűleg ez a legnehezebb és legtöbb időt igénylő.”

Mark Coleman lelkész fia, Peter örökölte apja túrázás iránti szeretetét. Még csak ötéves volt, amikor elhatározták, hogy együtt kirándulnak a hegyekbe, és a tó partján fognak táborozni. Mark elmagyarázta a fiának, hogy fárasztó túra lesz, és bár fáradtak lesznek, tovább kell menniük, hogy még sötétedés előtt elérjék a táborhelyet.

Ám még annál is hosszabb és nehezebb volt, mint amire számítottak. A kisfiú elfáradt – de továbbment. Megbotlott a köveken – de továbbment. Elesett, és elszakadt a farmernadrágja is a térdénél – de tovább botorkált. Végül egy újabb elcsúszás már több volt, mint amennyit el tudott viselni, leült egy kőre, és sírni kezdett. Amikor apja odalépett hozzá és mondani kezdett valamit, Peter közbevágott: „Tudom, apa, nem baj, ha sírok – ha közben azért mégis megyek tovább!”

Pál azt mondta: „letipornak, de el nem veszünk… mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Korinthus 4:9,18). Amikor az út hosszú és nehéz, meg szabad állni pihenni – vagy akár sírni –, ha utána továbbindulunk. Azt kérdezed, hogyan lehetsz képes rá? Ha kezdettől végig Jézusra tekintesz (ld. Zsidók 12:2), ha engeded, hogy ő legyen a példaképed, a vigasztalód, az ösztönző erőd.

Ha magányosnak érzed magad, ne feledd, Isten csupán egy imányi távolságra van. Azt mondja: „Ne félj… Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg… drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek” (Ézsaiás 43:1–4).

A gyász folyamata által megtanulunk alkalmazkodni a veszteséghez, ez segít újra összerakni életünket. És bár ez olyan tapasztalat, melyet önszántunkból nem választottunk volna, végül mégis elkezdjük jobban érezni magunkat. A Biblia azt mondja: „Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás” (Zsoltárok 30:5).

A te örömöd is vissza fog térni – ezt Isten ígéri!

100%