Biblia egy év alatt

Ezékiás gyógyulása és hálaéneke (1-8. Vö. 2Kir 20,1-11)

38 Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. Ézsaiás próféta, Ámóc fia elment hozzá, és ezt mondta neki: Így szól az ÚR: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradsz életben! ² Ezékiás erre arcát a fal felé fordítva imádkozott az ÚRhoz, ³ és ezt mondta: Ó, URam, ne feledkezz meg arról, hogy én híven és tiszta szívvel jártam a színed előtt, és azt tettem, amit jónak látsz! És Ezékiás keservesen sírt.
⁴ Ekkor így szólt az ÚR igéje Ézsaiáshoz: ⁵ Menj, és mondd meg Ezékiásnak: Így szól az ÚR, ősatyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Ezért megtoldom napjaidat még tizenöt évvel. ⁶ Asszíria királyának a kezéből pedig kiszabadítalak téged meg ezt a várost, és pajzsa leszek ennek a városnak. ⁷ Ez lesz annak a jele, hogy teljesíti az ÚR azt az igét, amelyet kijelentett: ⁸ visszatérítem az árnyékot tíz fokkal Áház napóráján, azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt. És visszatért a napórán az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt.
⁹ Ezékiásnak, Júda királyának a följegyzése abból az időből, amikor beteg volt, de fölgyógyult betegségéből: ¹⁰ Már azt gondoltam, hogy életem delén kell átmennem a holtak hazájának kapuin, megfosztva még hátralévő éveimtől. ¹¹ Azt gondoltam, hogy nem látom többé az URat az élők földjén, nem láthatok többé embert a világ lakói között. ¹² Hajlékomat lebontják, mint a pásztorok sátrát, megfosztanak tőle. Összetekeri életemet, mint takács a kész vásznat, elvágja az ÚR életem fonalát; még egy nap talán, de aztán az éjjel biztosan végez velem! ¹³ Reggelig igyekeztem megnyugodni, de úgy törte össze minden csontomat, mint az oroszlán; még egy nap talán, de aztán az éjjel biztosan végez velem! ¹⁴ Csipogtam, mint a fecske vagy a rigó, úgy nyögtem, mint a galamb. Szemeim bágyadtan néztek a magasba: Uram, szenvedek, segíts rajtam! ¹⁵ Mit szóljak? Hiszen amit megmondott, azt tette velem. Messze elkerül az álom lelkem keserűségére. ¹⁶ Uram, az éltet mindenkit, és engem is az éltet, hogy te majd megerősítesz és meggyógyítasz engem! ¹⁷ Bizony, javamra vált a nagy keserűség. Hiszen megmentettél az enyészet vermétől, és hátad mögé vetetted minden vétkemet. ¹⁸ Mert nem a holtak hazájában magasztalnak téged, nem a halottak dicsőítenek, akik már leszálltak a sírba, hűségedben nem reménykedhetnek. ¹⁹ Az élő, csak az élő magasztalhat téged, akárcsak én most. Az apák tanítják fiaiknak, hogy te hűséges vagy. ²⁰ Megszabadított engem az ÚR, pengessük hát a lantot az ÚR házában egész életünkben!
²¹ Ézsaiás azután ezt mondta: Hozzatok egy csomó préselt fügét, tegyétek rá a kelevényre, és életben fog maradni. ²² Ekkor kérdezte Ezékiás: Mi lesz a jele, hogy fölmehetek az ÚR házába?

Babiloni követek Ezékiásnál – (Vö. 2Kir 20,12-19)

39 Abban az időben Meródak-Baladán, Baladánnak, Babilónia királyának a fia levelet és ajándékot küldött Ezékiásnak, mert hallotta, hogy beteg volt, de újra erőre kapott. ² Ezékiás megörült a követeknek, és megmutatta nekik a kincstárát, az ezüstöt és az aranyat, a balzsamokat és a finom olajokat, egész fegyvertárát és mindazt, ami kincstárában található volt. Semmi sem volt palotájában és egész birodalmában, amit meg ne mutatott volna nekik Ezékiás.
³ Ekkor Ézsaiás próféta elment Ezékiás királyhoz, és megkérdezte tőle: Mit mondtak ezek az emberek, és honnan jöttek hozzád? Ezékiás így felelt: Messze földről, Babilóniából jöttek hozzám. ⁴ Ézsaiás így szólt: Mit láttak a palotádban? Ezékiás így felelt: Mindent láttak, ami csak a palotámban van; semmi sincs a kincstáramban, amit meg ne mutattam volna nekik. ⁵ Akkor Ézsaiás így szólt Ezékiáshoz: Halld meg a Seregek URának igéjét: ⁶ Eljön majd az idő, amikor mindazt elviszik Babilóniába, ami a palotádban van, és amit elődeid gyűjtöttek mindmáig, semmi sem marad meg. Ezt mondja az ÚR! ⁷ Utódaid közül is, akik tőled származnak, akiket te nemzel, elvisznek néhányat, és udvaroncok lesznek Babilónia királyának a palotájában. ⁸ Ezékiás így válaszolt Ézsaiásnak: Jó az ÚR igéje, amelyet hirdettél. Mert ezt gondolta: Akkor az én időmben béke és biztonság lesz.

Örömhír a fogságban

40 Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja Istenetek. ² Beszéljetek szívhez szólóan Jeruzsálemmel, és hirdessétek neki, hogy letelt rabsága, megbűnhődött bűnéért, hiszen kétszeresen sújtotta az ÚR keze minden vétkéért. ³ Egy hang kiált: Építsetek utat a pusztában az ÚRnak! Készítsetek egyenes utat Istenünknek a kietlen tájon át! ⁴ Emelkedjék föl minden völgy, süllyedjen le minden hegy és halom, legyen az egyenetlen egyenessé és a dombvidék síksággá! ⁵ Mert megjelenik az ÚR dicsősége, látni fogja minden ember egyaránt. – Az ÚR maga mondja ezt. ⁶ Egy hang szól: Kiálts! Én megkérdeztem: Mit kiáltsak? Minden test csak fű, és minden szépsége, mint a mezei virágé. ⁷ Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az ÚR szele. – Bizony, csak fű a nép! ⁸ Elszárad a fű, elhervad a virág, de Istenünk igéje örökre megmarad. ⁹ Magas hegyre menj föl, ki örömhírt viszel a Sionnak, harsány hangon kiálts, ki örömhírt viszel Jeruzsálemnek! Kiálts, ne félj! Mondd Júda városainak: Itt van Istenetek! ¹⁰ Az én Uram, az ÚR jön hatalommal, karja uralkodik. Vele jön szerzeménye, előtte jön, amiért fáradozott. ¹¹ Mint pásztor, úgy legelteti nyáját, karjára gyűjti a bárányokat, ölébe veszi őket, az anyajuhokat szelíden terelgeti.

Nincs Istenhez fogható senki

¹² Ki mérte meg markával a tenger vizét, ki mérte meg arasszal az eget? Ki mérte meg vékával a föld porát, ki tette mérlegre a hegyeket, és mérlegserpenyőbe a halmokat? ¹³ Ki irányította az ÚR lelkét, ki volt tanácsadója, aki oktatta? ¹⁴ Kivel tanácskozott, ki világosította fel őt? Ki tanította meg a helyes eljárásra, ki tanította tudományra, és ki oktatta értelmes cselekvésre? ¹⁵ A népek olyanok előtte, mint egy vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn, a szigetek egy homokszemnek számítanak. ¹⁶ A Libánon fája nem elég a tűzre, állata nem elég az égőáldozathoz. ¹⁷ A népek mind semmik előtte, puszta semmiségnek tartja őket. ¹⁸ Kihez hasonlíthatnátok az Istent, és hogyan készíthetnétek el képmását? ¹⁹ A mesterember bálványszobrot önt, az ötvös bevonja arannyal, és ezüstláncot forraszt hozzá. ²⁰ Aki szegény ahhoz, hogy ennyit adjon érte, nem korhadó fát választ, ügyes mesterembert keres, hogy olyan bálványszobrot készítsen, amely nem inog. ²¹ Hát nem tudjátok, nem hallottátok, nem mondták el nektek a kezdetektől fogva, nem magyarázták el a föld alapozását? ²² Az, aki ott trónol a földkerekség fölött, ahonnan lakói csak sáskának látszanak, fátyolként terítette ki az eget, kifeszítette, mint egy lakósátrat. ²³ Semmivé teszi a fejedelmeket, a föld bíráit megsemmisíti. ²⁴ Alig ültették el, alig vetették el őket, alig vert gyökeret törzsük a földben, ő csak rájuk fúj, és kiszáradnak, elragadja őket, mint szélvész a pelyvát. ²⁵ Kihez hasonlíthatnátok engem, kivel mérhetnétek össze? – mondja a Szent. ²⁶ Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket? Kivezeti seregüket szám szerint, mindnyájukat név szerint szólítja; olyan hatalmas és erőteljes, hogy egy sem mer hiányozni. ²⁷ Miért mondod ezt, Jákób, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az ÚR előtt, nem kerül ügyem Isten elé. ²⁸ Hát nem tudod, hát nem hallottad? Örökkévaló Isten az ÚR, ő a földkerekség teremtője! Nem fárad el, és nem lankad el, értelme kifürkészhetetlen. ²⁹ Erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. ³⁰ Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. ³¹ De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.

Isten szabadulással biztatja népét

41 Hallgassatok rám, szigetek! Újuljon meg a nemzetek ereje! Jöjjenek ide, azután beszéljenek, szálljunk perbe egymással! ² Ki indította el napkeletről azt, akinek lépteit győzelem kíséri? Ki adja hatalmába a népeket, hogy királyokat tiporjon le? Porrá zúzza őket fegyvere, íja előtt szétszóródnak, mint a pelyva. ³ Üldözi őket, háborítatlanul nyomul előre, lába is alig éri az ösvényt. ⁴ Ki tette ezt, ki vitte véghez? Ki hívja elő örök idők óta a nemzedékeket? Én, az ÚR vagyok az első, és én mindvégig ugyanaz maradok. ⁵ Látják ezt a szigetek, és megijednek, a föld szélein is remegni kezdenek, közelednek egymáshoz, és összejönnek. ⁶ Egyik a másikat támogatja, és ezt mondják egymásnak: Légy erős! ⁷ Biztatja a kovács az ötvöst, a kalapáccsal egyengető azt, aki az üllőt veri, és ezt mondja a forrasztásról: Jól van! – és megerősíti szegekkel, hogy majd ne inogjon. ⁸ De te, szolgám, Izráel, Jákób, akit kiválasztottam, barátomnak, Ábrahámnak utóda! ⁹ A föld végén ragadtalak meg, annak legszéléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek el téged! ¹⁰ Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. ¹¹ Megszégyenülnek és gyalázatra jutnak mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak. ¹² Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak. ¹³ Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek! ¹⁴ Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel! Én megsegítelek – így szól az ÚR, a te megváltód, Izráel Szentje. – ¹⁵ Új és éles fogú cséplőszánná teszlek. Hegyeket csépelsz és törsz össze, halmokat zúzol pozdorjává. ¹⁶ Feldobod őket, és a szél elhordja, a szélvihar szétszórja őket. Te pedig ujjongani fogsz az ÚRnak, dicsekedni fogsz Izráel Szentjével. ¹⁷ A nincstelenek és szegények vizet keresnek, de nincs, nyelvük kiszárad a szomjúságtól. De én, az ÚR, meghallgatom őket, én, Izráel Istene, nem hagyom el őket. ¹⁸ A kopár hegyeken folyókat fakasztok, a völgyek mélyén forrásokat, a pusztát bővizű tóvá változtatom és a szomjú földet vizek forrásává. ¹⁹ A pusztában cédrust növesztek meg akáciát, mirtuszt és olajfát, a kietlen tájon borókát ültetek, kőrist és ciprusfát. ²⁰ Hadd lássák, és hadd tudják meg, vegyék észre, és értsék meg, hogy az ÚR keze vitte ezt végbe, Izráel Szentje teremtette.

Egyedül az Úr az Isten

²¹ Álljatok elő peres ügyetekkel! – mondja az ÚR. Adjátok elő érveiteket! – mondja Jákób királya. ²² Adják elő és mondják meg nekünk, hogy mi fog történni! Mondják meg, mi volt régen, hadd szívleljük meg; jelentsék ki nekünk, mi fog következni, hadd tudjuk meg a jövendőt! ²³ Mondjátok meg, mi lesz ezután, hadd tudjuk meg, istenek vagytok-e? Tegyetek akár jót, akár rosszat, hadd lássuk azokat csodálkozva! ²⁴ De ti semmik vagytok, semmit sem ér, amit tesztek, utálatos dolog, ha valaki titeket választ. ²⁵ Elindítottam északról azt, aki eljött, napkeletről azt, aki hirdeti nevemet. Széttiporja a helytartókat, mint a nyers vályogot, ahogy a fazekas az agyagot széttapossa. ²⁶ Ki mondta meg ezt régen, hogy tudhatnánk, jó előre, hogy azt mondhatnánk: igaz! Senki sem mondta meg, senki sem hirdette, senki sem hallotta szavaitokat. ²⁷ Én mondtam először Sionnak: Itt vannak már! Én küldtem Jeruzsálembe az örömhírhozót. ²⁸ Szétnézek, de nincs köztük senki, aki tanácsot adhatna. Ha megkérdezném őket, egy szót se szólnának. ²⁹ Mert semmik ők mindahányan, semmit sem érnek tetteik! Bálványaik csak olyanok, mint a puszta szél.