A csatának vége
„Beszéld majd el fiaidnak és unokáidnak… jeleimet is, amelyeket közöttük tettem.” (2Mózes 10:2)
Nem elég elmenekülni a múlt elől. Meg kell törni a hatalmát feletted, különben egész hátralévő életedben kísérteni fog. Amikor kiszabadulsz valamiből, ami ismételten megpróbál foglyul ejteni, akkor létfontosságú, hogy végérvényesen legyőzd azt, különben nem fogsz tudni továbblépni és élvezni az áldásokat, amiket Isten neked tartogat.
Ha azt hisszük, hogy már túl vagyunk valamin, és kiderül, hogy mégsem, az szörnyen bosszantó. De ne feledd, Isten engedte, hogy a fáraó egészen a Vörös-tengerig üldözze Izráelt. Miért? Két okból: először is azért, hogy jeleit és csodáit véghez vigye közöttük (ld. 2Mózes 10:1). Isten azt akarja, hogy lásd: ha benne bízol, akkor az akadályok és ellenségek semmit sem jelentenek. Azt akarja, hogy megtapasztald ezt, és emléke olyan mérföldkő legyen az életedben, amiből hitet meríthetsz, amikor legközelebb problémával kell szembenézned.
Másodszor: hogy elmondhassák fiaiknak és unokáiknak Isten hatalmas csodáit (ld. 2Mózes 10:2). Nem kell többé a fáraó (a Sátán) uralma alatt élned. Amikor a páskabárány véréhez hasonlóan Jézus vérét szíved ajtajának szemöldökfájára kented, a helyzeted megváltozott. Többé nem rabszolga vagy, hanem Isten gyermeke. Megtört a generációs átok. A gyermekeid most már Isten áldásában nőhetnek fel. A bántalmazás, alkoholizmus, harag és elhagyottság talán része volt a múltadnak, de a jövődre többé már nem igaz. Isten másként is meg tudja oldani a problémáidat, de néha átvisz a Vörös-tengeren, hogy amikor átérsz a túlsó partra, visszatekintve láthasd a fáraót és seregét „holtan a tenger partján” (2Mózes 14:30), és megtudd, hogy a csatának tényleg vége.
