Engedd meg a fájdalmat!
Szomorúságod örömre fordul – Vigasztalásra találni veszteségek idején - 20. nap

Néha megpróbálunk elengedni dolgokat, mielőtt teljesen megéltük volna őket, mert félünk a folyamattól.
Vagy, mint engem, téged is úgy tanítottak, hogy az érzelmek kifejezése a gyengeség jele. Pedig éppen az ellenkezője igaz! Ha eltemeted a fájdalmadat egy érzelmi szemeteskukába, akkor drága időt és energiát pazarolsz el arra, hogy a kuka tetején ülve próbálod meggátolni, hogy tartalma kiömöljön.
Bill Hybels írja A Better Kind of Grieving [A gyász jobb módja] című könyvében:
„Ötven évvel ezelőtt a nagy iparvállalatok azt gondolták, hogy ha eltemetik a veszélyes hulladékot, azzal az eltűnik. Azóta rájöttünk, hogy nem. Beleszivárog a vízbe, megmérgezi a növényeket, megöli az állatokat. A gyász eltemetése ugyanígy működik. Beleszivárog érzelmi világunkba, és ott pusztításba kezd. Torzítja életszemléletünket és megmérgezi kapcsolatainkat.
Egy tapasztalt tanácsadóval ebédeltem a héten, és megkérdeztem tőle, mit tanácsol azoknak az embereknek, akiket veszteség ért. A hölgy így felelt: »Természetesen azt mondom nekik, hogy érezzék át az érzéseiket. Ezenkívül arra is biztatom őket, hogy
1) radikálisan csökkentsék élettempójukat;
2) gondolják át veszteségüket, és beszéljenek róla nyíltan;
3) írják le gondolataikat;
4) imádkozzanak azzal kapcsolatban.
Tapasztalatom szerint a legtöbb ember szeretne elmenekülni a fájdalma elől… szeretné lecserélni valami más érzelemmel, amilyen gyorsan csak lehet. Erre aztán az alkoholt, a szexet, a pénzt vagy a munkamániát használják, csak ne kelljen érezniük semmit. Vagy Isten segítségével átérzik a fájdalmat, majd elengedik és továbblépnek.«”
Hybels így folytatja: „Én nem ezt tettem, amikor apám meghalt. Nagyon gyorsan másra cseréltem a fájdalmat. Azt hiszem, mindössze négy napot hiányoztam a munkából. A veszteség és csalódottság érzését egyszerűen őrülten sűrű szolgálati beosztással helyettesítettem. Menekültem a fájdalom elől. Ez a lépés rossz hatással volt mind rám, mind a körülöttem lévő emberekre.”
Vannak emberek, akik gyorsan túllépnek dolgokon. Vannak olyanok is, akik sohasem lépnek túl rajta! Csak a múltról beszélnek, mert sohasem tették túl magukat rajta. Vagy attól félnek, hogy ha felhagynak a gyászolással, akkor úgy fog tűnni, mintha elfelejtették volna szeretteiket, vagy sosem szerették volna őket igazán.
Te is menekülsz ma a fájdalmad elől? Túl korán elcseréled valami más érzésre? Ez nem Isten útja! Figyelj csak: „sírni és jajgatni fogtok, a világ pedig örül; ti szomorkodtok, de szomorúságotok örömre fordul… és örömötöket senki sem veheti el tőletek” (János 16:20–22).
Ezért arra bátorítalak, hogy engedd meg magadnak a sírást, a gyászt, a fájdalmat, amikor itt az ideje. Ne akard erőszakkal elnyomni, elásni vagy hamarabb túllépni rajta. A folyamat közben pedig tudd: nem fog örökké tartani. A fájdalmad enyhülni fog, Isten meggyógyít és újra örömet hoz a szívedbe.










