Ugrás a tartalomra

Lassanként visszatérni az életbe (1)

Szomorúságod örömre fordul – Vigasztalásra találni veszteségek idején - 22. nap

„Akkor majd bízol, mert lesz reménységed…”

(Jób 11:18)

Lassanként visszatérni az életbe (1)

Felesége halálát követően Tom mély depresszióba esett. Egy órán át öntötte ki nekem szívét. Nos, bár a katarzis jó dolog, és megmutathatja, hol van még szükség gyógyulásra, a kibeszélés önmagában nem változtat semmin. Ezért megkérdeztem tőle:

„Ha fordítva lenne a helyzet, és te mentél volna előbb a mennybe, mit szeretnél, hogy mit tegyen Ellie?” Rögtön rávágta:

„Lépjen tovább és élvezze az életet.”

Abban a pillanatban, ahogy ezt szavakba öntötte, világosság gyúlt benne, és felkiáltott:

„Túl sokáig sajnáltam magam. Mindketten utáltuk, amikor az emberek így viselkedtek. Újra keresni fogom a kapcsolatot az emberekkel, új célt keresek magamnak, és visszamegyek a gyülekezetbe!”

Meg is tette, és mire legközelebb beszélgettünk, már elkezdte újjáépíteni az életét.

A fájdalom még mindig ott volt, de már elkezdte túltenni magát rajta azzal, hogy cselekvésbe fogott.

Amikor életünket felborítja egy veszteség, szeretnénk mindentől visszahúzódni. Először éppen erre is van szükség, mert nincs sem erőnk, sem kedvünk semmi máshoz. Aztán a kezdeti „el sem hiszem, hogy ez történt” érzés lassan eloszlik, és elkezdődik az érzelmi hullámvasút, miközben azzal küszködünk, hogy valahogy feldolgozzuk azokat a dolgokat, melyek összefüggenek a minket ért veszteséggel. Végül aztán, ha elég időt és teret hagyunk magunknak, eljutunk arra a pontra, ahol már készek vagyunk lassacskán visszatérni az életbe.

Ez a lépés – a visszatérés – éppolyan fontos a jövőd szempontjából, mint időt és teret adni magadnak a gyász megélésére. De honnan tudhatod, hogy eljött az ideje a továbblépésnek – és milyen döntések segíthetnek ebben? Erről lesz szó a következő részben.

100%