Egy fiatalember egyszer odament a nagy görög filozófushoz, Szókratészhez, hogy szónoklatot tanuljon. A hosszas bemutatkozását követően Szókratész kétszeres tandíjat kért tőle. „Nekem miért kell kétszer annyit fizetnem, mint másnak?” – kérdezte a fiatalember. A nagy szónok ezt válaszolta: „Azért, mert neked két tudományt kell megtanítanom: az egyik az, hogy miként fékezd a nyelved, és a másik az, hogy hogyan beszélj.”
Ha megtanulod, milyen gondolatokat jobb magadban tartanod, és melyek azok, amikről semmiképpen nem hallgathatsz, nemcsak nagy tiszteletet nyersz az emberek előtt, de nagyon boldog is leszel. Gondolj csak bele: a legtöbbször azt bánjuk meg, amit mondtunk, de nem kellett volna – meg amit nem mondtunk, pedig nagyon is helyénvaló lett volna.
Pál apostol ezzel kapcsolatban két tippet adott az efezusi gyülekezetnek:
- Ha a mondandód negatív hatást kelt (kapcsolatot romboló, erkölcstelen, ártó, romlott, haszontalan, gyűlöletkeltő, bosszantó, értelmetlen, nem időszerű), akkor jobban teszed, ha meg sem szólalsz.
- Amennyiben olyan dolgot akarsz közölni, ami jóindulatból fakad, hasznos, szükséges, építi a kapcsolatot, előreviszi a helyzetet, vagy a másik javára szolgál, akkor beszélj! De ez esetben is érdemes megkeresni a megfelelő időt, helyet és közlési módot, hogy a másik tudtára add.
Emberi indulatból, önös célok miatt akarsz szólni vagy a szeretet indít rá? Legelőször ezt kérdezd meg magadtól, és ha erre megvan a válasz, azt is tudni fogod, hogy szólj vagy inkább hallgass!
És most?
Szokták mondani, hogy „ami a szívemen, a számon”. Te ne ezt a taktikát kövesd! Ne a szíveden engedd át a mondanivalódat, hanem az agyadon. Ne hamarkodd el a szavaidat: gondold át, fésüld meg, rendezd össze – adj magadnak időt! Nem azzal teszel jót, ha azonnal válaszolsz, sokkal hasznosabb, ha jókor jót mondasz.
