Dédelgetett vétkek

A legtöbb kép szerint a gízai piramisok magányosan állnak a sivatag közepén, körülöttük csak homok, szél és csend. Ha azonban egy kicsit más irányból nézzük őket, kiderül: Kairó szinte az ajtajukig ér.

A piramisok eredetileg a sivatagban épültek, de a város évszázadról évszázadra egyre közelebb kúszott hozzájuk. Ma már nem a Szahara mélyén állnak, hanem egy hatalmas metropolisz szomszédságában. És itt nem átverésről van szó, hanem nézőpontról: attól függően, merre fordulunk, vagy az időtlen múltat látjuk, vagy a nyüzsgő jelent.

Amikor Isten rád néz, vajon mit lát? A gyengeségeidet, kudarcaidat, bukásaidat? Vagy talán azt, aki igyekszik keresni a kapcsolatot Vele, a többiekhez képest tiszta életet él, vannak egészen jó próbálkozásai?

A kettő együtt igaz. Isten nem egy elvárásokkal teli Atya, akinek sehogyan sem tudsz a kedvében járni, de nem is egy elfogult anyuka, aki minden botlásodat cukinak találja. Isten egyszerre szerető és igazságos. Ezt emberi logikával nagyon nehéz értelmezni (valószínűleg azért, mert mi vagy ide, vagy oda csúszunk át), de az Úr következetesen meg tud maradni mindkettőben. Igazságos, ezért nem nézi el a bűnt, de szeret, ezért megbocsát. Értékeli, hogy mennyi erőfeszítést teszel azért, hogy mellette maradj, de elmondja azt is, min kell változtatnod. És ezeket mindig érdemes megszívlelni.

Mi a te „Jezábeled”, ami észrevétlenül bekúszott az életedbe? Melyek azok a megtűrt vétkek, a kényelmes kompromisszumok, amiket talán még dédelgetsz is, pedig már rég véget kellett volna vetni nekik?

Biztosan meg tudod magyarázni, hogy mi a hasznuk, de a hit útján akkor haladsz előre, ha teret adsz annak, amit Isten mond. Vizsgáld meg hát, mit kell kigyomlálnod az életedben, hogy ne vegye el az erőt, energiát attól, ami nemes és jó.

És most?

Tölts pár percet azzal, hogy átgondolod, milyen vétkeket dédelgetsz magadban, mi az, ami megkötöz, visszahúz, ami beszennyezi a lelkiismeretedet…

Ha megvan, és szeretnéd letenni, de nem tudod, mit mondj, akkor legyen ez az imád:

Úr Jézus Krisztus! Bevallom, hogy nélküled éltem, nem hallgattam rád, és bűneimmel elszakadtam tőled. Tudom, hogy önmagamtól nem vagyok méltó a Te szeretetedre. De már hiszem, hogy Te meghaltál a bűneimért a kereszten, és feltámadtál, hogy nekem is új életem lehessen. Most elfordulok a régi életemtől, és hozzád jövök. Megnyitom előtted a szívemet, és elfogadlak Megváltómnak és Uramnak. Kérlek, bocsásd meg a bűneimet, és szabadíts meg azok hatalmából! Kérlek, tölts be Szentlelkeddel, vezess és formáld az életemet a Te akaratod szerint! Ámen.