augusztus 30. kedd
augusztus 30. kedd
„Ha rájuk nevettem, nemde bízni kezdtek, ha derűs volt az arcom, ők sem szomorkodtak.” (Jób 29:24)
Egy lelkész tizenkét évig szolgált egy gyülekezetben. A vasárnap reggeli istentiszteleten szokása volt, hogy a gyerekeket a prédikációja előtt előrehívta, aztán a gyermekek együtt mentek el a számukra tartott „gyermekistentiszteletre”. A gyerekek a szószék előtt vonultak el, és ő törekedett arra, hogy mindegyikükre rámosolyogjon. Cserébe a gyerekek visszamosolyogtak rá. „Számomra ez volt a szolgálat egyik csúcspontja” – emlékezett vissza. Egy napon azonban véletlenül nem mosolygott rá az egyik gyermekre. Egy göndör hajú négyéves kirohant a menetből, és az édesanyja karjába vetette magát zokogva, mintha összetört volna a szíve. Az istentisztelet után a lelkész odament hozzájuk, hogy megtudja, mi történt. Az édesanya elmagyarázta neki, hogy a gyermeke azt mondta: „Mosolyogtam Istenre, de ő nem mosolygott vissza rám!” A pásztor eltűnődött: „Annak a kisgyermeknek én képviseltem Istent. Nem mosolyogtam, és a világa elsötétült.”
Ma kötelezd el magad a mosoly-stratégia használatára! Azt mondod, több problémád van, mint Jóbnak, szóval nincs miért mosolyognod? Jób több csapást élt át egy év alatt, mint a legtöbbünk egy egész életen át. Ám annak ellenére, hogy mélységbe került, másokat felemelt. Bár kétségbe volt esve, másokat bátorított. Hogy csinálta? „Úgy vártak engem, ahogyan az esőt, ahogy tátott szájjal a tavaszi esőt lesik. Ha rájuk nevettem, nemde bízni kezdtek, ha derűs volt az arcom, ők sem szomorkodtak” (Jób 29:23–24).

"Az Én igaz emberem pedig hitből él!" #maiige #hit #üzenet #neked
„Mit jelent a napi üzenet? Mindent is! A reggeli napindítóm, az üzemanyagom, útmutatóm, térképem, pszichológusom, barátom és tanácsadóm. 2012 óta. 🥰 A kórházi szekrényben találtam rá. Az életem megmentője! Hála és áldás! Dicsőség az Úrnak érte!”
további visszajelzések

további visszajelzésekVan veszteség, amely után semmi nem lesz már ugyanolyan. De ez még nem jelenti azt, hogy a fájdalomé az utolsó szó.
Öt évig alig beszéltek egymással. Aztán egy szokatlan házi feladat olyan fordulatot hozott, amire senki sem számított.
Hallgass bele az Imádkozz és fedezd fel a változást! című hangoskönyvünkbe!
Bántalmazás, félelem, zavarodottság… Nincs az a törött élet, amit az Isten ne tudna helyreállítani! Holovácskó Ibolya története.
Csalódtál a szüleidben? Hamis vádak értek? József történetéből megtanulhatod, hogyan állj fel, amikor padlóra küldtek.

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!
HangoskönyvKonfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 2. rész
„A havonta, kiszámíthatatlan formában visszatérő harag, csalódottság és gyász volt a legnehezebb.” Kalla Tímea megindító története.
A változások próbára tehetik jellemünket. Íme néhány kapaszkodó, hogy ne csak túléljük, hanem megerősödve kerüljünk ki belőlük.
Aki a cellából kifelé nézett, már a cellába befelé néz – és hirdeti mindenkinek, hogy Jézus a szabadító! Krajcsi Róbert története.

Egyetlen bátorító hang is elég lehet ahhoz, hogy valaki ne adja fel. És lehet, hogy ma éppen te lehetsz ez a hang valaki számára.
„…tudom jól, hogy aki csillagmilliárdokat pontosan igazgat, az nem késik!” – Történetek Dr. Kovács Gézáné Ildikó életéből.

Olyan, mint a zsonglőrködés: látványos, állandó figyelmet követel, és gyorsan kimerít. De mi lehet az ellenszere?
Amikor a fájdalom azt kiáltja:” Nincs Isten!” – Ő éppen lépésre készül. Baczoni-Molnár Gábor története.
Nem számít, milyen messzire sodródtál: Mennyei Atyád hazavár.
„Az Úr áldjon meg titeket a munkáért,amit végeztek.Kívánok számotokra sok erőt,kitartást,és mindenek előtt fentről jövő bölcsességet. Olyan volt számomra ez az üzenet,mintha személyesen nekem írták volna.Nagyon nagy bátorítás volt Csodálatos dolog az Úrral járni a hétköznapokban is.Jó dolog tudni azt,hogy ebben a rohanó, zűrzavaros világban még vannak olyan testvérek,akik másra is gondolnak.Bátorítóak az írásaitok, hiszem, hogy az Úr rajtatok keresztül is munkálkodik életemben,és még mások életében is.Továbbra is imádkozom értetek,a munkáért,amit végeztek.Isten áldjon benneteket!”
további visszajelzésekOlykor úgy tűnik, a körülmények összezúzzák életünket és Isten terveit. De ő nem áll tehetetlenül a romok között.

Minden ember univerzális vágya, hogy boldog legyen. De mit tanított erről Jézus? Elérhető a boldogság itt, ezen a földön?