Egyszer egy férfi fényképet készíttetett magáról. Amikor meglátta a felvételt, ezt mondta a fényképésznek: „De hiszen ez a fénykép nem valósághűen ábrázol engem!” Mire a fényképész ránézett, és mosolyogva így felelt: „Akinek olyan az ábrázata, mint az öné, annak nem a valóságra van szüksége, hanem irgalomra és kegyelemre!”
Komolyra fordítva a szót: mindannyiunkról elmondható ugyanez, ám mivel Jézus a kereszten az isteni igazság valamennyi követelésének eleget tett, kegyelemmel és irgalommal fordul hozzánk Isten. Némelyek szerint Isten kegyelme (meg nem érdemelt jóindulata) csak addig a pillanatig nézi el az ember minden bűnét, amíg az a Megváltójává fogadja Krisztust, ám onnantól kezdve kinek-kinek a teljesítményével kell kiérdemelnie és méltónak bizonyulnia rá. Vagyis ahelyett, hogy egyedül Krisztus kereszten véghezvitt művében bíznának, a saját teljesítményükben is bizakodnak.
Van azonban egy probléma: vétkezni háromféleképpen lehet, mégpedig bűnelkövetéssel, mulasztással és hozzáállással. Ha mindennap mindhármat elköveted, az több mint ezer bűn egy évben! Ha pedig attól függ a mennybe jutásod, hogy megemlékezel-e mindegyik bűnödről, és megtérsz-e belőlük, mi van, ha kifelejtesz valamit? Ne aggódj, Isten gondoskodott rólad! „Ha pedig vétkezik valaki, van pártfogónk az Atyánál [aki közbenjár értünk]: az igaz [egyenes, igazságos, az Atya akaratához minden céljában, gondolatában és cselekedetében igazodó] Jézus Krisztus” (1. v. AMPC).
Isten követelményeinek egyvalaki felel meg csupán: Jézus! Ha belé veted a bizalmadat, Isten feltétel nélküli szeretettel és elfogadással válaszol.
