A sírás áldása
Szomorúságod örömre fordul – Vigasztalásra találni veszteségek idején - 4. nap
Nancy Guthrie írja: „Nem sokkal azután, hogy hathónapos kislányom, Hope meghalt, az illatszerboltban voltam, szempillaspirált vásárolni. „Szét fog folyni az arcomon, ha sírok?” – kérdeztem. A pult mögött álló lány biztosított arról, hogy nem fog, majd mosolyogva megkérdezte: „Miért, sírni fog?” „Igen – feleltem –, sírni fogok.”
Hope százkilencvenkilenc napig volt a miénk. Szerettük őt. Nagyon örültünk neki, és sokaknak engedtük, hogy kezükbe véve velünk örüljenek. A rohamai alatt karunkban tartottuk. Aztán elengedtük. A temetése utáni napon férjem azt mondta: „Azt hiszem, arra számítottunk, hogy a hitünk majd csökkenti ez a fájdalmat, de nem ezt tette. Erőt adott és bátorságot, amíg a lányunk élt, és vigasztal minket a tudat, hogy ő a mennyben van. A hitünk őriz meg attól, hogy kétségbeesésbe zuhanjunk, de nem hiszem, hogy a fájdalmat egy parányit is csökkentené.”
„Az emberek gyakran kérdezik, hogy vagyok. Az első évben a válaszom az volt, hogy mélyen, mélységesen szomorú vagyok. Áldás volt számomra, hogy sokan készek voltak osztozni fájdalmamban, vállalva, hogy egyszerűen csak szomorúak legyenek velem. Mások azonban úgy tűnik, azt akarják, hogy gyorsan túljussak a fájdalmon. Rendbe akarnak hozni. Mai kultúránknak kényelmetlen a bánat. A bánat kellemetlen… nyugtalanító. Olykor elönt a hulláma, máskor elapadni tűnik, mindig sajátos formát ölt. A gyász szeretné, ha fájdalmában osztozna valaki. Könnyekben jelenik meg, és mi nem igazán tudunk mit kezdeni a könnyekkel. Sokan nem merik szóba hozni veszteségemet. Nem akarnak felzaklatni. De egyedül a könnyeken keresztül vagyok képes a fájdalmam kiengedésére. Ezért azt mondom, sírjanak csak nyugodtan előttem, és ne féljenek attól, hogy esetleg én is elsírom magam. A te könnyeid azt mutatják, hogy törődsz velem. Az én könnyeim azt jelzik, hogy megérintettél… és sosem fogom elfeledni, hogy kész voltál osztozni gyászomban.”
Hogyan gyászolunk? Melody Beattie azt mondja: „Furán, esetlenül, ellenállva és haragosan; megpróbálunk alkudozni. Rúgkapálunk és sikoltozunk, míg eljutunk az elfogadásig.”
A könnyek nem a hit hiányát jelentik, csupán azt mutatják, emberek vagyunk. Ő, aki képessé tett minket arra, hogy szeressünk, megérti, mit jelent a veszteség; ezért adta a könnyeket.
Azzal, hogy Jézus sírt Lázár sírjánál, tudtunkra adta, hogy nem baj az, ha sírunk!
Bár a Biblia azt írja, hogy: „közel van az Úr a megtört szívűekhez” (Zsoltárok 34:19), néha mégsem értjük, hogy Isten bele tudja élni magát a mi körülményeinkbe. Ha most te is így érzel, figyelj: „…mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek” (Zsidók 2:17–18).
Jézus végigjárta az utat, amin most te jársz, hogy bármikor hozzá fordulhass, tudva, hogy ő megért és tud segíteni.
