Szenvedélyes imádság
Imádkozz és fedezd fel a változást! - 7. nap
El fog jönni az az idő, amikor fel kell tekintened, és lényed legmélyéből kiáltanod kell Istenhez, anélkül, hogy azon aggódnál, mindeközben hogy nézel ki vagy mit gondolnak mások.
Félre a felszínes, cukormázas, vasárnapi istentiszteleti imákkal! Az igazi imádság nem az emberi füleknek szól. Dávid azt mondta: „Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom a fülébe jutott… Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem. Megmentett engem erős ellenségemtől, gyűlölőimtől, bár erősebbek nálam” (Zsoltárok 18:7,17–18).
Minden szülő ismeri ezt a fajta kiáltást. Ez más, mint a hiszti dühkitörése, és nem olyan, mint a figyelemfelkeltést szolgáló nyafogás. Ez az a fájdalmas sírás, ami miatt az éjszaka közepén is felkelsz az ágyból, odamész gyermekedhez, magadhoz öleled, tisztába teszed, megeteted, megvigasztalod.
Isten is így érez irántad és így tesz veled!
Hallgasd csak: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám” (Jeremiás 29:13). Nem számít, mennyire sikeres vagy, lesznek olyan idők, amikor Istenre lesz szükséged – és semmi más nem segít!
Olyan ez, mint amikor a rendőrség általános körözést ad ki egy veszélyes bűnözőre, egy eltűntre vagy egy megfigyelés alatt álló személyre. Ilyenkor minden rendvédelmi szerv ugyanarra a dologra összpontosít, minden pályaudvaron, kikötőben, repülőtéren őt keresik. Ez minden más előtt elsőbbséget élvez. Egyetlen pillanatnyi figyelemkihagyás sem megengedett!
Gyakran valamilyen krízis kell ahhoz, hogy bennünk is elinduljon ez az egyesített erejű keresés, amiben test, lélek és szellem együttműködik, minden ugyanarra összpontosít. Istennél van a válasz. Nála vannak a ránk váró áldások. De teljes együttműködésre van szükség ahhoz, hogy megkaphassuk azokat.
„De én sosem tudom biztosan, hogyan is közeledjek Istenhez” – mondod.
Az igazság az, hogy nincs „jó módszer” vagy „egyetlen lehetséges módszer” az Istenhez fordulásra. Olyan ez, mint a szeretkezés, spontánnak és egyéninek kell lennie, a pillanat hatása alatt fogantnak. Beszélgethetünk Istennel a parton sétálva, a templomban térdelve, autóvezetés közben vagy akár az ágyban fekve is. A helyünk és testhelyzetünk fele annyira sem fontos, mint a szívünkben lévő éhség.
Ray Palmer énekíró szavaival: „Hitem felnéz reád, ó, Golgota Báránya”. Azért a hitünk néz felfelé, mert a szemünk nem lát. Olyan ez, mint a vakok esetében, akiknél természetes kompenzációként a többi érzékelés kiélesedik.
Amikor imádságban küzdjük magunkat előre, szemünk hirtelen felnyílik, hitünk aktiválódik, és meglátjuk azt a világot, ahol minden lehetséges.
