Eskü!

„Bizony Isten!” „Esküszöm az anyám életére!” – Ha te ezeket a szavakat hallod, mire gondolsz: hogy igazat mondanak neked, vagy épp ellenkezőleg – egy irtózatosan nagy kamut akarnak letolni a torkodon?

Az eskü különleges, ünnepélyes erőt ad egy ígéretnek, nyilatkozatnak. Ezzel támasztjuk alá a szavainkat, ezzel hangsúlyozzuk, hogy komolyan gondoljuk a vállalást és a vele járó kötelezettségeket, felelősséget.

Az esküdözés az már más tészta. Amikor túlzott nyelvezettel kell győzködni a másikat arról, hogy igazat beszélsz, vagy hogy valóban meg fogod tenni, mit ígérsz, az már nem a jövőről szól, hanem a múltról.  Mert az azt jelzi, hogy vagy te bizonyultál megbízhatatlannak az eddigiek során, vagy a beszélgetőtársad élt át akkora átveréseket, hogy már nem hisz az adott szóban. Bárhogy van is, teljesen felesleges fogadalmakkal és ígéretekkel dobálózni. Ha becsületes vagy, akkor nincs rá szükség. Ha nem, akkor meg nem tudsz olyat mondani, aminek hitele volna.

Jézus ezt mondta: „Én pedig azt mondom nektek, hogy egyáltalán ne esküdjetek: sem az égre, mert az Isten trónusa, sem a földre, mert az lábainak zsámolya… de ne esküdj saját fejedre sem, hiszen egyetlen hajszáladat sem teheted fehérré vagy feketévé. Ellenben, ha igent mondotok, az legyen igen, ha pedig nemet, az legyen nem, minden további szó a gonosztól van” (Máté 5:34–37).

Ne a szavaid beszéljenek a hűségedről, hanem a tetteid! Az emberek a jellemed miatt tudjanak bízni benned.

És most?

Amikor ígéretet teszel valakinek, számolj vele, hogy időközben megváltozhatnak a körülmények, és sokkal többe fog kerülni az, hogy teljesítsd, mint adott pillanatban gondolnád. Jól gondold meg hát, hogy mit vállalsz! Ne ígérj fűt, fát, vadvirágot, mert nem a fogadkozások viszik előrébb a kapcsolataidat, hanem a bizalom.