Azt mondod: „nincs kedvem”. Oké, de ez csak egy érzés, ne hagyd, hogy visszatartson!
Egyik pillanatban még minden rendben, jó tartozni valahová, lelkes vagy, örülsz az életnek, minden szuper, aztán BAMM: a meleg, lelkes érzések hirtelen eltűnnek…
Volt már ilyen élményed? Ez nem rossz vagy szokatlan, az érzések már csak ilyenek: jönnek és mennek. De ne hagyd, hogy ez a „nincs kedvem” érzés visszatartson attól, hogy azt tedd, ami helyes!
A könnyelműség, elbizakodottság, gondatlanság nem kedves Isten előtt (ld. Ézsaiás 32:9; Ámósz 6:1). Azért sem, mert ő nem ilyennek teremtett bennünket – figyeld csak meg, mennyivel jobban esik törődni másokkal, mint hidegen elmenni mellettük!
Hol kerül hát porszem a gépezetbe? Ér pár kellemetlen tapasztalat, amikhez egy rakás rossz megközelítés társul, mi pedig hagyjuk, hogy eluraljon a közöny, a fásultság, az érzelmi kiüresedés.
Egyszer csak azon kapod magad, hogy gúnyosan beszélsz a legjobb barátoddal. Aztán a bántó szavak gyorsabban jönnek ki a szádból, mint ahogy meg tudnád állítani őket.
Mikor hagytál fel azzal, hogy törődj mások érzéseivel? Vigyázz, a tompultság sosem épít, csak rombol.
Isten nem akarja, hogy beleragadj a kedvetlenségbe. Ezért mondja neked: „Ne késs jót tenni a rászorulóval, ha módodban van, hogy megtedd!” Mutass szeretetet, törődést, segítőkészséget mások iránt, akkor is, ha épp nem érzel kedvet hozzá! Nem olyan nehéz ez, csak engedd, hogy Isten szeretete, gondoskodása akadály nélkül átfolyjon rajtad.
A szeretet oda-vissza működik – akkor is, ha épp nincs kedved. Sőt, olyankor talán még inkább.
És most?
Mi legyen az első lépés? Újra kezdd el azokat a dolgokat tenni, amelyek korábban örömöt okoztak! Tölts időt Istennel, imádkozz, olvass Bibliát rendszeresen! Engedd, hogy az ő szeretete átmossa a lelkedet, hogy feloldja benned a görcsöket, meggyógyítsa a sebeket és reménységgel, erővel, lelkesedéssel töltsön fel!
