október 17. szombat
október 17. szombat
„Ne legyen viszály köztem és közted, […] hiszen rokonok vagyunk!” (1Mózes 13:8)
„Legyetek jó testvérek, ne veszekedjetek!” – aki nagy családban nőtt fel, valószínűleg nem egyszer hallotta ezt. Csak hát néha könnyebb mondani, mint megvalósítani.
Abrám és unokaöccse, Lót is összetűzésbe került. Annyi állatuk lett, hogy egyre szűkösebben fértek el egymás mellett. Kevés volt a legelő, a kutakon is osztozni kellett, így a pásztoraik egyre gyakrabban veszekedtek. Akkor Abrám azt mondta Lótnak: egyezzünk meg! Ne bántsuk egymást, hiszen egy családhoz tartozunk.
És ez a kulcsa minden vitás helyzetnek: legyen értékesebb a kapcsolat, mint az, hogy kinek van igaza. Különösen akkor, ha nem is a másik a hibás, csak a helyzet vált feszültté – a körülmények miatt.
Amikor érzed, hogy kezd elönteni a méreg, ne rögtön az első indulatból reagálj! Állj meg! Vegyél egy nagy levegőt, és gondold végig: mit tehetnék most azért, hogy ne legyen ebből még nagyobb balhé? Egy konfliktusban általában mindig van olyan reakció, ami tovább ront a helyzeten – és olyan is, ami közelebb visz a megoldáshoz. A kérdés az, hogy javítani szeretnél-e az állapotokon, vagy tovább mélyíteni a szakadékot.
Ha tovább olvasod a történetet, láthatod, hogy Lót választott először földet, Abrám pedig elfogadta azt, ami maradt. És mégis Abrám járt jobban: Isten jósága termővé tette a földjét, naggyá a családját, jelentőségteljessé az életét.
Te a mindenható Atya gyermeke vagy. Nyugodtan lehetsz második.
Isten áldása ott gazdagít meg, ahol vagy. Nem ügyes helyezkedéssel tudod bebiztosítani a jövődet, hanem azzal, ha Jézus az életednek az ura.
És most?
A társasjáték a legjobb példája annak, hogyan lehet úgy is szórakozni, hogy nem te vagy a győztes. A jókedvet nem az rontja el, ha mindig a másik nyer. Sokkal inkább az, ha bosszankodsz ezen, és nem tudsz együtt örülni vele.
Ha valamiben nyersz, ne kérkedj vele! Ha veszítesz, ne sértődj meg, ne keress kifogásokat, és ne próbáld kisebbíteni a másik sikerét! Aki őszintén tud örülni a másik sikerének, az nevet a végén!
Néha előfordul, hogy ima közben kifogyunk a szavakból. Éreztél már így valaha? Ha még nem, olvasd el ezt!
Aki a cellából kifelé nézett, már a cellába befelé néz – és hirdeti mindenkinek, hogy Jézus a szabadító! Krajcsi Róbert története.

🗣️A szavaidnak teremtő ereje van. ⚡️
„Kedves Mai Ige Szerkesztősége! Évek óta elmaradhatalanok az életemben az üzenetek, amelyeket itt olvasok. Erőt adnak, elgondolkodtatnak és bíztatnak. Köszönöm a kiadványokat is! További áldott munkálkodást kívánok!”
további visszajelzések

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!
HangoskönyvGyőzelem a csüggedés felett

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 2. rész
„…tudom jól, hogy aki csillagmilliárdokat pontosan igazgat, az nem késik!” – Történetek Dr. Kovács Gézáné Ildikó életéből.
Amikor a fájdalom azt kiáltja:” Nincs Isten!” – Ő éppen lépésre készül. Baczoni-Molnár Gábor története.
Németh Mihály drogfüggőből lett addiktológiai tanácsadó. Története reményt ad mindenkinek, akit érint a szerhasználat.
Van egy bibliai igazság, amely képes átformálni az életed minden területét – ha nemcsak megérted, hanem elkezded gyakorolni is.
„…egy hangot hallottam, hogy öljem meg magam és a gyerekem.” Van kiút a pusztító örvényből. Mihalovics Krisztina története.
HangoskönyvStressz nélkül mindennap
„Hálát adok Istennek, és nagy-nagy köszönet az értem elmondott imákért! Isten igazi csodákat téve avatkozott be helyzetekbe, és adott megoldást ott is ahol szinte lehetetlennek tűnt, kis és nagy dolgokban egyaránt!!! Ezeket érdemes megjegyezni és visszaemlékezni rá amikor elcsügged az ember!”
további visszajelzésekTudtad, hogy a Bibliában Isten dicsőítésének kilenc módjáról olvashatunk? Ez alapján lehetséges, hogy fontosabb, mint gondolnánk…

🗣️A szavaidnak teremtő ereje van. ⚡️
„Kedves Mai Ige Szerkesztősége! Évek óta elmaradhatalanok az életemben az üzenetek, amelyeket itt olvasok. Erőt adnak, elgondolkodtatnak és bíztatnak. Köszönöm a kiadványokat is! További áldott munkálkodást kívánok!”
további visszajelzésekNémeth Mihály drogfüggőből lett addiktológiai tanácsadó. Története reményt ad mindenkinek, akit érint a szerhasználat.