A kapcsolatok a kölcsönös bizalomra épülnek, a bizalom pedig az igazság kimondására. Az igazságot azonban úgy is ki lehet mondani, hogy az segít, és úgy is, hogy megsebez. A „majd én jól megmondom neki” típusú megközelítés csak még mélyebb éket ver két ember közé.
Létezik azonban egy bibliai módszer is, mégpedig az, hogy „az igazságot szólva a szeretetben minden tekintetben felnövekedjünk” (Efezus 4:15 STL). Tegyük fel, hogy egy nő nehezményezi, hogy a párja állandóan elkésik. Mit tegyen, hogy biztosan eljusson hozzá az üzenete? Mondhatja például ezeket:
- „Frusztrált vagyok…” Ebben nincs semmi vádaskodás, semmi támadás, csak az érzések őszinte közlése.
- „…amikor elkésel.” Nincs ítélkezés, nincs sértegetés és nincs megbélyegzés, csak annak a leírása, hogy miként látja a férje viselkedését.
- „Azt szűröm le belőle, hogy nem igazán fontos neked az időm.” Semmi erkölcsi prédikáció, csak őszintén megosztja, mit érez.
- „Kérlek, a jövőben próbálj meg időben érkezni, vagy jelezd, ha késel, és tudasd velem, mikor érsz ide.” Itt nem a megváltoztathatatlan múlton való rágódásról van szó, hanem egy olyan kérésről, amely a jövőre irányul.
- „Meg tudnád ezt tenni értem?” Nem követelődzik és nem veszi magától értetődőnek a dolgokat, hanem csak figyelmességet és együttműködést kér. Ha a férfi igent mond rá, azzal létrejön köztük egyfajta megállapodás. A nő később őszintén megköszöni a férfinak, ha igyekszik betartani a szavát, mindezzel pedig új pályára állítja a kapcsolatukat: a párjából ellenség helyett szövetséges lesz. A fókuszt is újradefiniálta: a helyzet mostantól közös ügy, nem pedig valami, amit ráerőltet a másikra. Ahogy a Bibliában is olvastuk: akkor tudnak ketten együtt járni az úton, ha megegyezésre jutnak.
