A közösséggyakorlás kifejezés hallatán sokaknak azok a gyülekezeti rendezvények jutnak az eszükbe, ahol erőltetett beszélgetéseket folytatva teázgatnak együtt a résztvevők. Nem csoda, hogy nemigen fűlik hozzá a foguk! Pál azonban „a szeretetben való meggyökerezésként” jellemzi az egymással való összekapcsolódást. Egy fa tápanyagokat és vizet vesz fel, növekedésnek indul és él, de csak ha meg van gyökerezve. Ugyanígy mi is gyökeret verünk, és lelkünket Isten – és mások – szeretete táplálja. Testileg és lelkileg is átélhetjük ezt, amikor összekapcsolódunk, és kölcsönösen őszinte törődéssel fordulunk egymás felé. Az Istennel és az emberekkel történő összekapcsolódás megelevenít minket, míg ennek hiányában hervadozunk.
Az érzelmileg izolált emberek hajlamosabbak a depresszióra, a szorongásra, a magányosságra, az alacsony önértékelésre, a kábítószerhasználatra, a függőségekre, az evés- és alvászavarokra. Egy viselkedésszakértő így ír: „A kapcsolataink nem csupán segítettek azzá lennünk, akik vagyunk, hanem... azt is meghatározzák, hogy kivé leszünk... Az emberi kapcsolatok mindkét esetben elválaszthatatlanul összefonódnak a mentális és pszichés egészséggel és az érzelmi jólléttel.”
Az elkülönítés még az állatokat is károsan érinti. Egy szerző így ír: „Az egyik barátomnak volt egy kutyája és egy macskája, akik tíz éven át verekedtek egymással. Aztán elpusztult a macska..., és a kutya nem akart enni. Hat héttel később elpusztult ő is.” Ez a történet is jól szemlélteti, mekkora erő rejlik a kapcsolatokban. Ettől persze még nem kell erőnek erejével extrovertálttá válnod. A legfélénkebb emberek is képesek rendkívül mély barátságokra, ha felismerik az éltető kapcsolatokat, és úgy vesznek részt bennük, hogy egyszerre adnak és kapnak. Téged is erre teremtett Isten.
