A jellem és az érettség egyik legnagyobb próbája, hogy miként reagálsz a másik sikerére. Különösen igaz ez akkor, amikor olyan területen diadalmaskodik valaki, ahol te kudarcot vallottál, vagy – bánatodra – nem értél el nagyobb sikereket.
Az ismert angol író és lelkész, F. B. Meyer a következő élményét osztotta meg egyszer néhány barátjával: „Könnyen imádkoztam G. Campbell Morgan sikeréért, amíg Amerikában élt, de amikor visszatért Angliába és egy hozzánk közeli gyülekezet vezetője lett, az már egészen más volt. A bennem élő régi Ádám hajlott a féltékenységre, de rátapostam a fejére, és ha nem is éreztem helyesen a barátom iránt, elhatároztam, hogy cselekedni helyesen fogok. A gyülekezetemmel fogadást adtunk a tiszteletére, és közöltem vele, hogy szívesen elmennék meghallgatni őt valamelyik vasárnap este, amikor épp nem én szolgálok. Ettől aztán az érzéseim is kezdtek helyrebillenni. Figyeld csak meg, hogyan segített ki nehéz helyzetemből a mi drága Urunk: az egyik oldalamon Charles Spurgeon prédikált kiválóan, a másikon meg G. Campbell Morgan. Mindketten olyan népszerűek voltak, és akkora tömegeket vonzottak, hogy a mi gyülekezetünkre is túlcsordult az áldás, és annyian lettünk, hogy éppen csak elfértünk.”
Akármilyen jól csinálsz valamit, lesz majd valaki, aki nálad is jobban csinálja. A következők a lehetőségeid: hozzájuk méricskéled magad, versenyre kelsz velük, kritizálod őket, dicséred őket vagy együttműködsz velük. Utóbbira gondolt Pál, amikor ezt írta: „A testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők…”
