Miért nem érjük el céljainkat?

Két fő oka van annak, hogy az emberek nem érik el a céljaikat. Az egyik az, hogy túlságosan optimisták az idejük beosztásában, és észszerűbb célokat kellene kitűzniük. A másik, sokkal gyakoribb ok az, hogy nem arra összpontosítanak, amit valóban végezni kellene. Szeretném, ha mindennap végén őszinte leltárt készítenél, és feltennéd a kérdést magadnak: tényleg a lehető legkeményebben dolgoztál-e, vagy pedig elszórakoztad az időt, vagy halogattál. Légy kíméletlen önmagaddal!

Azért nem sikerült mindent elvégezned, mert túlságosan sokat terveztél be, vagy egyszerűen nem szántad oda magad a munkára egész nap?

Mérd fel, mit sikerült elintézned aznap! Ha nem intézted el az összes telefonhívást, de volt időd megnézni egy vicces állatos videót a YouTube-on, e-maileket küldeni a barátaidnak és lejátszani egy sakkpartit a telefonodon, akkor nem az a gond, hogy nem volt időd befejezni a munkádat, hanem az, hogy egyszerűen nem a munkádat végezted.

A valódi szabadság nem az, ha lehetőségünk van azt tenni, amit csak akarunk, hanem ha lehetőségünk van arra összpontosítani, amit el kell végezni. A valódi szabadság lehetőséget jelent arra, hogy kreatívak legyünk, és ez alatt teremtő munkát értek. (…)

Képzeld el, hogy egy puskatöltényt satuba szorítok a munkaasztalomon! Most képzeld el, hogy fogok egy szeget, a töltény hátsó részén található gyutacs fölé tartom, majd beleverem a szeget a tölténybe! Mi történik? Hangos durranás lesz, az biztos, és nagy villanás is. Hova kerül az ólomgolyó a töltényből? Milyen messzire fog jutni? Talán meglep a válasz: mindössze körülbelül hatvan centire. A golyó kipottyan és leesik a padlón a lábadhoz. De hogyan lehetséges ez? Ha ugyanezt a töltényt kilövöm a puskámból, a ravasz meghúzása ugyanezt a golyót több száz méterre elviszi, másodpercenként 200 méteres sebességgel. Hogy lehet az, hogy itt pedig csak lepottyan a földre? Mi a különbség?

Ha a töltény a puskában van, a robbanást minden oldalról közrefogják, és a lőporban tárolt összes kémiai energia arra készteti a golyót, hogy kivágódjon a rézhüvelyből, és végigszáguldjon a puskacsőben. Az összes energia egy irányba összpontosul; teljesen a golyó hátulját éri, így a golyó kirepül. Amikor azonban satuba szorítom a töltényt, és nem a puskám tárában helyezem el, akkor azzal, hogy elsütöm, a hüvely szétrobban, és minden irányba szétszórja az energiát. Semmi eredménye nem lesz. A golyó nem jut el sehová. A különbség az, hogy a puskacső közrefogja, bekorlátozza és egy irányba összpontosítja az energiát.

Ugyanígy a mi esetünkben is akkor beszélhetünk valódi erőről, ha bekorlátozzuk magunkat. Hogyha egy irányba összpontosítjuk energiánkat, és nem sokfelé, akkor tudunk nagy dolgokat elérni. A szabadságot az irányultság adja, és nem a lehetőség, hogy bármilyen irányba elmozdulhassunk. Cél és szűk fókusz nélkül, a bennünk rejlő lehetőségek bekorlátozása nélkül az energiánkat elpazaroljuk, szétszórjuk, és nem leszünk hatékonyak. A munkánkban egészen konkrét célokat kell kitűznünk. Ha megvan az úti cél, akkor az egyetlen lehetőségre korlátozott puskagolyóhoz hasonlóan mi is tudni fogjuk, merre menjünk.

Biztosan hallottál már olyat emberektől — határozatlan, eredménytelen emberektől –, hogy ők szeretnek több lehetőséget is nyitva tartani. Az a férfi, aki kerüli a nősülést, hogy nyitva hagyja a lehetőségeit, hátha jön egy jobb eshetőség, soha nem fog megházasodni. Olyan lehetőségre vár, amelyet nem ragadna meg akkor sem, ha eljönne — hiszen elméletileg mindig van még jobb lehetőség. Mi értelme van nyitva hagyni a lehetőségeket, ha soha nem állapodsz meg? (…)

Az ilyen férfinak valószínűleg nehezére esik a pénzét is befektetni, mert eredményességre való képesség — akár a nősülésről és családalapításról van szó, akár a pénz befektetéséről és üzleti vállalkozás indításáról — csak akkor lehetséges, hogyha korlátokat szabunk a lehetőségeknek és a szabadságunknak, megválasztva az irányt és a fókuszt. Érdemes bekorlátozni magad azzal, hogy tudatos döntéseket hozol, és végigviszed őket. A szabadság, a lehetőség — ezek mind csapdák. Megfosztanak attól, hogy eredményesek és kreatívak legyünk.

Van, amikor túlbonyolítjuk a dolgokat. Kerüljük el ezt a csapdát! Megbénítjuk magunkat, ha egyidejűleg nézzük az életünket, a körülményeinket és a választási lehetőségeinket. Az a panoráma túl széles ahhoz, hogy fel tudjuk mérni vagy elboldoguljunk vele. A látvány túlságosan ránk telepedik. Ha kezded így érezni magad, lépj egyet hátra, hogy tudj mérlegelni, és kérd ki valakinek a tanácsát! Ha zavaró körülményektől mentesen, csendben át tudjuk gondolni a dolgokat, illetve ha alaposan átbeszéljük őket egy megbízható, tapasztalt tanácsadóval, sikerülhet egyszerűbb és pontosabb nézetet kialakítani a kihívásokról, amelyekkel szembesülünk.

Részlet Rabbi Daniel Lapin: Üzleti titkok a Bibliából c. könyvéből. Kiadó: Immanuel Alapítvány.