Nem kell küzdened, hogy elég legyél – Jézus elég!

Vallásos furabogár

Egy kis protestáns gyülekezetben nőttem fel egy nem tökéletes, de szerető keresztyén családban. Gyerekkorom emlékeit áthatja az az érzés, hogy hívők vagyunk, viszont ezzel együtt nagyon mások is, mint a körülöttünk élők. Gyülekezetünk tanításának megfelelően a családunk szinte teljesen elzárkózott a világtól. Sok mindent másképp csináltunk a hétköznapokban, ezért mindig egyfajta szakadékot éreztem magam és az osztálytársaim között.

Sosem tudtam igazán beilleszkedni a közösségbe, az osztálytársaim valószínűleg egy „vallásos furabogárnak” tartottak.

Nekünk például nem volt tévénk, nem jártunk moziba, színházba, mert az már „túl világiasnak” számított a gyülekezet szerint. Nem tudtam hozzászólni, ha például az előző esti filmről vagy egy aktuális slágerről beszélgettek a többiek. Előfordult, hogy még osztálykirándulásra sem mentem el, mert nem maradhattam ki a vasárnapi iskolából. A felszínen látható rendes, vallásos gyerek képe mögött azonban sokat küzdöttem lelkiismeret-furdalással és kétségekkel. Akkoriban az istenképem egy törvényeskedő Isten alakja volt, aki minden mozdulatunkat figyeli a mennyből, számontartja a hibáinkat, és idővel számon is kéri azokat.

Döntés – félelemből

Tudtam, hogy egyszer majd nekem is hoznom kell egy személyes döntést arról, hogy Krisztus követését vagy a világ útját választom. Szerettem volna előbb-utóbb Isten útjára lépni, de mivel úgy láttam gyerekként, hogy a hívő élet nagyon sok lemondással jár, halogattam a döntést.

Aztán egy nap minden megváltozott. Tizennégy éves lehettem, mikor szokás szerint iskolába indultam. A buszmegállóban álltam, mikor előttem váratlanul két autó összeütközött. Nem látták egymást, az egyik egy buszt előzött, a másik egy mellékutcából kanyarodott ki. Ahol én álltam, onnan már az utolsó pillanatokban előre látszott, hogy mi fog történni. Az utolsó lélekjelenlétemmel félreugrottam, és az egyik autó pontosan arra a helyre, abba a buszmegállóba sodródott az ütközés során, ahol én álltam. Az autó továbbsodródott, több méterrel arrébb is elütött embereket.

Akkor még nem az Isten szeretete vonzott, sokkal inkább az ítélettől való félelem motivált. Szerettem volna rendezni a kapcsolatomat vele, hogy készen álljak, bármikor is jön el az életem vége.

16 éves voltam, amikor bemerítkeztem. Boldog voltam, úgy éreztem, mostantól már biztos helyem van a mennyben. Arra számítottam, hogy a vízből egy teljesen másik – egy tiszta és szent – ember jön majd fel, s azon a napon megszabadulok a kísértésektől és a visszatérő bűnöktől. Meglepetésemre és csalódottságomra, ez nem így történt. Úgy éreztem, hogy valami baj van velem, mert nálam nem működött ez a „csodavíz”. Kárhoztattam magam, és attól féltem, hogy Isten így nem fog elfogadni.

Döntés – a Szeretet vonzásában

Ez a lelki krízis tett engem keresővé. Elkezdtem különböző keresztény könyveket és folyóiratokat olvasni, valamint belehallgattam más gyülekezetek igehirdetéseibe. Ez volt az otthoni internet korának kezdete.

Mivel egy barátom elkezdett a Golgota Gyülekezetbe járni, rákerestem erre a gyülekezetre is az interneten. Igeversről igeversre haladva tanítottak, az igemagyarázatok pedig merőben másak voltak, mint amit addig megszoktam.

A legfontosabb különbség annak hangsúlyozása volt, hogy Isten nem azért fogad el bennünket, amit teszünk vagy nem teszünk, hanem egyedül Krisztus miatt. Ő mindent elvégzett értünk!

Felszabadító volt a tudat, hogy Isten csakis a hitet várja tőlem. Megnyugodhattam, hogy helyem van a mennyben, hiszen „nem cselekedetekből”, hanem kegyelemből vagyok elfogadott és szeretett gyermeke a Mennyei Atyának. Ezt én a második megtérésemnek érzem, hiszen ekkor csodálkoztam rá Isten szeretetére annak teljes valójában. A félelem mint motiváció eltűnt az Istennel való kapcsolatomból, és a helyét átvette egy felszabadult szeretet.

Misszió az online térben

A feleségemmel elindítottunk egy gyülekezetet Kistarcsán, amely később csatlakozott a Golgota Gyülekezetek országos hálózatához. Lelkipásztorként hétről hétre tanítottam, és közben mindig azon gondolkodtam, hogyan érhetnénk el azokat, akik még nem ismerik a szerető Istent.

Mivel fontosnak tartottuk, hogy megosszuk másokkal az evangéliumot, már a gyülekezet építésében is igyekeztünk kihasználni az internet adta lehetőségeket. Amikor Isten végül arra vezetett, hogy adjam át a gyülekezet vezetését, elkezdtem továbbgondolni az online kommunikációban rejlő lehetőségeket. A gyerekeim meséltek a TikTokról, erről az új platformról, és kíváncsi lettem. Kitaláltam magamnak egy húsznapos kihívást: mindennap egyetlen igeversről osztottam meg egy gondolatot egypercben. Egyáltalán nem számítottam arra az érdeklődésre, ami ezt követte. Néhány órán belül számomra ismeretlen emberek az ország különböző pontjairól elkezdtek visszajelzéseket, kérdéseket küldeni kommentben és személyes üzenetekben. Néhányukkal lehetőségem volt telefonon is beszélni, imádkozni értük. Teljesen felvillanyozott, hogy az emberek valójában ennyire keresik az Istent. Úgy éreztem, ezt folytatni kell! Egyik legszebb emlékem, amikor az utolsó bemerítkezésen, amelyet lelkipásztorként szerveztem, nyolc embert merítettünk be, akik mind az online szolgálaton keresztül találtak Istenre és ránk.

Napjainkban az intézményekbe vetett bizalom csökken, az emberek keresik azokat, akik számukra hitelesek, akikhez tudnak személyesen kapcsolódni.

Misszionárius vagyok a saját országomban, és az online tér a missziós mezőm.

Szeretem megosztani a hitemet, az örömömet, hogy Isten a barátom, és Ő is a barátjának nevez. Nekem a Szentírás nem egy száraz, a valóságtól elrugaszkodott könyv, hanem a mindennapi helyzeteimhez, kérdéseimhez kapcsolódó üzeneteket olvasok benne. Isten Igéje pont azokban a helyzetekben szól hozzám, ahol útmutatásra, bátorításra van szükségem.

Feladatomnak érzem, hogy segítsek az embereknek egy lépéssel közelebb kerülni a szeretet Istenéhez, és ezáltal felfedezni azt a teljes életet, amelyre teremtettek.

Az egyik legemlékezetesebb szolgálatom az volt, amikor elindítottam a TikTokon egy spontán közvetítést, ahol élőben, kommentben lehetett tőlem kérdezni, és rögtön meg is válaszoltam a felmerülő kérdéseket. Valaki megkérdezte, hogyan kell megtérni. Elmagyaráztam az evangéliumot, és elmondtam a megtérők imáját. Végül kértem, hogy ha valaki elmondta velem ezt az imát, az adjon visszajelzést, hogy segíthessem őket a továbbiakban.

Megdöbbenésemre 23-an írtak vissza!

Velünk van és megsegít

Meg vagyok győződve arról, hogy bár az emberek bizalmatlanok az egyházakkal szemben, mégis keresik Istent. Számtalan élethelyzetben keresnek fel azok, akik útmutatást, tanácsot várnak. Függőségekkel vagy anyagi nehézségekkel küzdők, pályaválasztás és/vagy párválasztás előtt állók, szakítás vagy válás után újrakezdők. Ezek mind-mind olyan szituációk, amelyekben az emberek nagyon egyedül érezhetik magukat, ha nincsen közeli barátjuk, aki meghallgatja, megérti és segíti őket – ítélkezéstől mentesen. Ezért is olvasom tudatosan a kommenteket, keresem, milyen témák, kérdések érdeklik az embereket. A rövid videók mellett most már egy hetente jelentkező műsort is készítek a YouTube-on Biblia Elvitelre néven, melyben igyekszünk gyakorlati segítséget adni az Istennel való járáshoz. Emellett havonta néhány alkalommal a budapesti Golgota gyülekezetben hirdetem Isten Igéjét.

Fontosnak tartom tisztázni, hogy a Bibliának sosem volt az az üzenete, hogy ha hívő vagy, akkor soha nem lesznek problémáid. Ha Jézust követed, akkor is lesznek gondjaid, megoldandó nehézségeid, de soha nem leszel már egyedül! Ő veled van minden helyzetben, tanácsot ad és átvezet minden nehézségen!

Nyári Attila története, 2026.