Sosem leszel elég tökéletes (1)

A maximalisták csak a tökéletessel érik be. Dorothy Littell Greco így ír: „Amióta csak az eszemet tudom, maximalista vagyok… Muszáj volt mindig ötösöket kapnom, nyernem és mindenki kedvében járnom. Bármilyen vélt vagy valós hiba vagy kudarc után az önvád áradata zúdult rám…

A maximalizmus gyakran bizonytalanságból és a kegyelem téves értelmezéséből [ered]. Az első néhány életévben… szüleinknek azt kell kommunikálniuk felénk a szavaikon és a tetteiken keresztül, hogy… szerethetők vagyunk még akkor is, ha semmivel sem érdemeltük ki… Sajnos azonban nem mindannyiunknak adatik ilyen nevelés. Sokunk szükségleteire válaszoltak frusztrációval vagy akár haraggal a szüleink, amit úgy értelmeztünk, hogy valami baj van velünk. Ilyenkor idővel felüti a fejét a szégyen…, [ami] aztán torzítja az értékességtudatunkat.

Amikor Jézust kezdtem követni, felerősödött bennem a maximalizmus hangja. Féltem attól, hogy elítélnek és… kirekesztenek, [ami] arra ösztönzött, hogy bizonyítsam a hívő testvérek felé az értékességemet. Elméletben elhittem ugyan, hogy kegyelemből üdvözültem, mégis úgy éltem, mintha hitelre vásároltam volna az üdvösségemet, súlyos kamattal. Úgy [éltem], mintha Jézus abban a pillanatban felbontaná az »üdvösségi szerződésemet«, amint hibáztam. Ahogy kezdtem megérteni, hogy a büszkeség és az emberektől való félelem a maximalizmusom motorja, bűnként vallottam meg ezt…, [mire] engedni kezdett a szorító érzés. A samáriai asszonyhoz hasonlóan nekem is arra volt szükségem, hogy Jézus megállítson és finoman az élő víz felé tereljen.”

Ne feledd: nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy mások áldására légy – elég, ha önmagadat adod!