A minden vigasztalás Istene

A veszteség fájdalma közben, ami nagyon is valóságos, ne feledkezzünk el arról, hogy Isten változhatatlan és hűséges marad.

Olvasd csak a Szentírás szavait:

„Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg – mondja könyörülő Urad” (Ézsaiás 54:10).

„Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket.” (Ézsaiás 66:13)

„…és letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé.” (Jelenések 21:4)

„Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene.” (2Korinthus 1:3).

„Sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől.” (Róma 8:39)

„Erőm és pajzsom az Úr, benne bízik szívem. Ő megsegített…” (Zsoltárok 28:7)

John Hannah írja Is There Any Comfort [Van egyáltalán vigasztalás?] című könyvében: „Miközben másnapi prédikációmra készültem, csengett a telefonom, és egy diákom azt mondta: »Tegnap éjjel meghalt a gyermekem.« Mit mondhattam volna neki? Olyasmit, amit bárki másnak is mondanék. Amit legjobban a jól ismert ének (magyarul Az örök sziklán áll hitem… kezdetű műfordításban ismert) szavai fogalmaznak meg:

Amikor úgy tűnik, hogy a sötétség eltakarja Isten arcát,
megnyugszom változhatatlan kegyelmében.
Mikor körülöttem minden szertehull,
ő marad minden reménységem.

Krisztuson, a szilárd sziklán állok,
minden más talaj csak futóhomok,
minden más talaj csak futóhomok.

1871-ben, amikor tűzvész pusztította el Chicago városát, amikor százak haltak meg és ezrek maradtak fedél nélkül, Horatio Gates Spafford ügyvéd, D. L. Moody evangélista barátja segített a lakosságnak talpra állni. Két éven át dolgozott ebben a hatalmas munkában, amikor családjával együtt úgy döntött, hogy ideje végre pihenniük. Úgy tervezték, hogy Angliába utaznak, ahol csatlakoznak Moody evangélizációs körútjához, majd bejárják Európát. Spaffordot még valami késleltette, ezért előreküldte a családját, hogy majd az Atlanti-óceán túlsó partján találkoznak.

De erre a találkozásra sosem került sor. Új-Fundland közelében hajójuk összeütközött egy angol lobogó alatt hajózó másik tengeri járművel, és húsz percen belül elsüllyedt. Spafford felesége, Anna túlélte a szerencsétlenséget az úszó hajóroncsokba kapaszkodva, de mind a négy leányuk megfulladt. Másnap reggel kapta Spafford a szörnyű háromszavas táviratot feleségétől: „Egyedül menekültem meg.” Azonnal elindult, hogy vele lehessen.

Később a missziós úton D. L. Moodyval beszélgetve Spafford csendesen ezt mondta tragédiájukra utalva: „Jól van. Isten akarata teljesedett be.” Sőt, a mindent elborító gyásznak azok a napjai ihlették őt annak a kedves éneknek a megírására, mely oly sokunk számára volt már vigasztalás:

Ha Isten békéje lakja a szívemet,
úgy dúlhat vihar ellenem,
nagy hittel szívem zengi ez éneket:
Az Úrban, az Úrban jó nekem.