Tudd, hogy kinek a kezét fogod!

Szomorúságod örömre fordul – Vigasztalásra találni veszteségek idején - 7. nap

„Mindeddig megsegített bennünket az Úr.”

(1Sámuel 7:12)

Tudd, hogy kinek a kezét fogod!

Izgalmas nap volt Izráel tábora számára, amikor Isten népe csodálatos módon átkelt a Jordán folyón. Isten azonban tudja, milyen gyorsan felejtünk, ezért azt mondta Józsuénak, hogy vegyenek ki tizenkét követ a folyó medréből, és állítsák fel azokat a parton; „és erre emlékeztetik ezek a kövek Izráel fiait mindörökké” (Józsué 4:7). Ezért amikor kísértésbe esnének elfeledkezni Isten jóságáról vagy kétségbe vonnák hűségét, az ilyen emlékművekre visszatekintve mondhatják: „Mindeddig megsegített bennünket az Úr” (1Sámuel 7:12).

Spurgeon mondta: „A »mindeddig« szó olyan, mint egy múltba mutató kéz, átnyúlik szegénységen és gazdagságon, betegségen és egészségen, örömön és bánaton – »Mindezeken át segített el idáig az Úr!« Légy erős és bátorodj fel, mert az Úr, aki »mindeddig« megsegített, további utadat is segít végigjárni.”

Miután férje az űrsikló fedélzetén életét vesztette, az emberek gyakran kérdezték Evelyn Husbandtől: „Honnan van ilyen erőd?” Ő erejét abból nyerte, hogy megtapasztalta Isten vigasztalását. Így fogalmazott: „Tudtam, hogy Isten velem lesz, és átsegít ezeken, mert korábban más dolgokon is átsegített. Sokszor előfordult, hogy meg kellett fognom a kezét, és lépnem kellett hitben, bele a teljes sötétségbe.”

„Túl voltam már az udvariaskodáson Istennel kapcsolatban. Kiabáltam és sírtam neki olyan mély, szívszaggató zokogással, mint soha azelőtt. Ő pedig bizonyította nekem, hogy ott van és fogja a kezemet minden egyes lépésnél. Ezért nagyon fontos, hogy hitben már szilárd alapunk legyen, amikor kríziseken megyünk át. Tudnod kell, hogy kinek a kezét fogod!”

„Elmúlik a nyugtalanságod, nem azért, mert tudod, hogy fognak alakulni a dolgok, hanem mert ismered Istent, akinek a kezében van a dolgok alakulása! Ezért jó visszatekinteni és beazonosítani, mi segített a múltban megbirkózni a veszteségekkel; mint például az Istenbe vetett hit, a barátok és családtagok szeretete és támogatása, imádság, Isten igéjén való elmélkedés vagy más szenvedők segítése.”

Amikor végiggondoljuk Isten jóságát, szeretetét, csodáit és gondviselését, melyet eddigi életünkben tapasztaltunk, sokkal jobban kitisztul a kép, és a megfelelő helyre kerül az a próba, gyász, nyugtalanság, amivel jelenleg szembesülünk. Sokszor ez egy folyamat, míg a hitünk újra erőre kap, és ismét teljes szívünkkel tudunk bízni Istenben – de ez nem baj. A lényeg az, hogy a folyamat végén kezünket újra az Úr kezébe tesszük – a legjobb helyre. Ő pedig biztosan nem engedi el a miénket.

100%