A dicsőítés szokása
„A hajóban lévők pedig leborultak előtte és dicsőítették őt…” (Máté 14:33)
Péter vízen járásának története a következő szavakkal fejeződik be: „A hajóban lévők pedig leborultak előtte és dicsőítették őt…” Van itt egy fontos alapelv: Isten megjeleníti magát. Te reagálsz arra, amit ő tett, és dicsőítésben válaszolsz. Iránta érzett szereteted megnő. Lehet, hogy ez egy olyan drámai helyzetben történik veled, mint amilyen a vízen járás volt. Általában azonban olyan helyzetben történik, amit nagyon könnyen kihagyunk, mint például egy pici, halk szólítás, amely ezt suttogja: „Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged” (Zsidók 13:5).
John Ortberg írja: „Nem azért van szükséged arra, hogy Istent dicsőítsd, mert ez az ő énjének jót tesz, hanem azért, mert dicsőítés nélkül Vele kapcsolatos tapasztalataid és örömöd nem teljes. Szükséged van a dicsőítésre, mert dicsőítés nélkül elfelejtheted, hogy nagy Istened van, és végül félelemben fogsz élni. Szükséged van a dicsőítésre, mert enélkül elfeledkezel elhívásáról, és belefeledkezel saját magadba. Szükséged van a dicsőítésre, mert enélkül elveszíted a csodálat és a hála érzését, és szemellenzővel baktatsz tovább az életedben. Szükséged van a dicsőítésre, mert természetes hajlamod az önmagadra támaszkodás és a csökönyösség.”
Márk a vízen járás történeténél feljegyzi, hogy a tanítványok elcsodálkoztak, mert „szívük még kemény volt” (Márk 6:52). Minden alkalommal, amikor megállsz és megemlékezel arról, hogy Isten mi mindenen vitt téged keresztül, szíved ellágyul, szád pedig kijelenti: „Áldom az Urat mindenkor, állandóan őt dícséri szám” (Zsoltárok 34:1).
Nincs olyan törvény, ami azt mondaná, hogy Isten dicsőítése csak vasárnapra volna fenntartva a templomban. Életforma is lehet: a munkában, az iskolában, otthon és zuhanyozás közben is gyakorolható. A dicsőítés elhozza Isten jelenlétét az ő közvetlen beavatkozásával együtt.
Azt mondod, néha nem érzed, hogy kedved lenne dicsőíteni Istent? Néha a dicsőítés érzelmi reakció Isten jóságára; máskor akaratlagos cselekvés. A dicsőítés nem olyasmi, amire csak akkor szánod rá magad, amikor kedved van hozzá. A Biblia azt mondja, hogy „vigyük Isten elé a dicsőítés áldozatát mindenkor!” (Zsidók 13:15).
Az Ószövetségben, amikor az ellenséges erők csatarendbe álltak Júda ellen (a név „dicséretet” jelent), Jósáfát király a kórust küldte a hadsereg elé a frontvonalba, hogy dicsérjék Istent. Micsoda őrült haditerv! De működött!
Ahogy dicsőítve mentek előre, „az Úr lázadókat támasztott a Júdára támadók között”, és azok vereséget szenvedtek.
A dicsőítés a hit megnyilvánulása; Isten uralmának kihirdetése. Ha már előre dicséred Istent a győzelemért, csatornát nyitsz meg számára, amin keresztül beavatkozhat körülményeidbe. Bárki tudja dicsőíteni Istent, amikor „rózsás az élet”, de tanuld meg dicsőíteni őt akkor is, amikor a lövészárokban vagy, és bármi is folytasson ellened háborút, ő le fogja győzni azt.
