Van kiút a gyászból! (1)

Mivel a gyász fájdalmas, és oly sok érzelmi energiát emészt fel, ezért az első reakciónk az, hogy megpróbáljuk eltüntetni. Ezért mondják a gyászban lévők, hogy egyfajta furcsa érzésük van, mintha ez az egész nem lenne valóság, csak egy rossz álom. Ám ha csökkenni kezd a tompultság, mely megvéd attól, hogy túlságosan elborítson a fájdalom, kénytelenek vagyunk szembenézni a szívünkben tátongó űrrel. Ilyenkor kezdjük még rosszabbul érezni magunkat. És ha a veszteség váratlanul ért, még több idő kell ahhoz, hogy valóban felfogjuk.

Ahhoz, hogy ki tudjunk találni a sűrűből, először meg kell értenünk, hol vagyunk most.

Amikor elveszítünk valakit, akit szerettünk, nemcsak a személyt veszítjük el, de minden hozzá kötődő dolgot is. Olyasmiket, mint például az anyagi biztonság, közös remények és álmok, egymás társasága, támogatása, a másik érdeklődése felénk, a jövőt illető tervek. Csak ha felismerjük és elfogadjuk, hogy az életünk milyen sok területére kihat ez a veszteség, akkor tudunk továbbmenni egy új kezdet felé.

Hasznos lehet, ha naplót vezetsz, melybe kiöntheted fájdalmadat. A gyógyulás azzal kezdődik, hogy elfogadjuk a veszteséget és elismerjük jelentőségét életünkben. Folytasd a napló vezetését addig, amíg ki tudod mondani: „Isten segítségével nem kerülöm meg ezt, hanem végigmegyek rajta, és keresni fogom az áldásokat, melyeket tartogat számomra.” Ismerd fel a sokféle módot, ahogyan a nagy veszteséged kisebb veszteségeket okoz. Írd le mindezeket, hogy konkrétan imádkozni tudj értük, ha felmerülnek. Ismerd el, hogy jogos, amit most érzel, és hogy nem kell az embereknek azt mondanod, hogy jól vagy, amikor rossz napod van.

Ha úgy látod, még sokszor felmerül benned az „Isten, miért?!” kérdés, akkor tarts velünk a következő üzenetben, mert egy ennél sokkal jelentősebb kérdésre keressük majd együtt a választ, nevezetesen arra: „De hogyan tovább?”