Kísértés (1)
„Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe.” (Jakab 1:14)
Mielőtt megadnánk magunkat a kísértésnek, különböző fázisokon megyünk keresztül:
- Az ige elhanyagolásával és az imádkozás mellőzésével keményszívűvé válunk. Nem érzékeljük a veszélyt, amely vonz minket, mint molylepkét a láng.
- Megpróbálunk „észszerűen” gondolkodni, és arra jutunk, hogy: „Senki se fog tudni róla, mit árthat?”
- Ahogy fokozódnak testi vágyaink, úgy kopik a lelkiismeretünk.
- Olyan emberek társaságát keressük, akik ugyanazt teszik, mint mi, vagy olyanokét, akik hajlandóak szemet hunyni tetteink felett.
„Én soha nem tudnék megtenni ilyesmit” – mondod. Talán, de mi az, amit meg tudnál tenni? Egy másik kérdés is felmerül: „Elérkezett már számodra a próbatétel pillanata?” Amikor Jézus azt mondta Péternek, hogy meg fogja tagadni Urát, Péter így válaszolt: „Semmiképpen sem!” Pár órán belül ez mégis beteljesedett. Jakab azt mondja, hogy „mindenki a saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe”. Vannak olyan sebezhető pontjaid, melyek romba dönthetnek, ha nem fegyelmezed őket elkötelezetten és erős jellemmel.
„Mit tehetnék?” – kérdezed. Mikor Jósáfát olyan ellenféllel találta szembe magát, akivel egyedül nem tudott volna megbirkózni, így imádkozott: „…tehetetlenek vagyunk ezzel a nagy tömeggel szemben… nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Csak rád tekintünk!” (2Krónikák 20:12). Jósáfát megértett három dolgot:
- tudta, hogy saját ereje nem ér fel az ellenségével;
- volt annyira alázatos, hogy ezt elismerje, és segítséget kérjen;
- tudta, hogy hova forduljon: „…csak rád tekintünk.”
Mi a győzelem titka? Ne magadra támaszkodj, hanem Jézusra!
