Van miért élned?
„A jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk…” (Róma 8:18)
Viktor Frankl Auschwitzba hurcoltatásának pillanatáig egy Megtalálni az élet értelmét című könyvön dolgozott. Ám amikor hirtelen megfosztották ruháitól, és ezzel együtt a kabátja bélésébe rejtett kéziratától is, megkérdőjeleződött benne, hogy egyáltalán van-e értelme az életének. Ezután történt valami: a nácik odaadták neki egy gázkamrába küldött fogoly rongyos ruháját, melynek zsebében Frankl egy lapot talált. Egy zsidó ima állt rajta (az 5Mózes 6:4–5): „Halld meg, Izráel: Az Úr a mi Istenünk, egyedül az Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből!”
„Mi mást jelenthet egy ilyen véletlen – kérdezte magától –, mint azt, hogy cselekedjek is a gondolataim szerint, és ne csak papírra vessem őket?” Később azt írta: „Semmi más nem segít annyira hatásosan a túlélésben, mint a tudat, hogy az életednek értelme van. Akinek van »miért« élni, az elbír szinte bármilyen »hogyant«.”
Charles Dickens sánta volt. Händel úgyszintén. Homérosz vak volt. Platón pedig púpos. Sir Walter Scott lebénult. Pál pedig szolgálatának csupán hét évét tölthette szabadlábon. Mi adott erőt ezeknek az embereknek a kitartáshoz, hogy felülemelkedjenek körülményeiken? A cél! Mindegyiküknek volt egy álma, melyet egy kiolthatatlan belső tűz táplált. Volt egy „miértjük”, amely nagyobb volt minden „hogyannál”. Neked van?
