De tudtad, hogy Isten még a csendben is beszél hozzád? Nem az a kérdés, hogy meddig kell imádkoznod, hanem az, hogy mersz-e teljesen rábízni mindent. Engedd el a sürgetést, és találd meg a békét az Ő jelenlétében még a válasz előtt. Ő pontosan tudja, mire van szükséged, és a legtökéletesebb pillanatban fog közbelépni. ⏳🙏 #maiige #üzenet #nekedbe #foryoupage #Isten #megnyugvás #áldás #türelem #napiige
Vannak dolgok, melyeket a reakcióddal tartasz életben.
Olykor úgy tűnik, a körülmények összezúzzák életünket és Isten terveit. De ő nem áll tehetetlenül a romok között.
Volt már, hogy felkeltél reggel és ezt mondtad: „Jaj, semmi kedvem ehhez a naphoz…”? Akkor ezt feltétlenül olvasd el!

A mai napon sokan emlékezünk elhunyt szeretteinkre. De mi van a hiányon túl? #maiige
„Legjobban a Máté 6.34-ben is megfogalmazott gondolat ragadott meg (És ragad meg mindig): maradj a jelenben! Sok ember idejének jelentős részét tölti a múlton való töprengéssel, aminek semmi értelme, hiszen elmúlt, már csak a tudatunkban létezik. Az értékes idő másik haszontalan eltöltése a jövő miatti aggódás. Ez szintén értelmetlen, mert olyasmiktől félünk, ami még nem jött el. Maradjunk a jelenben! Teremtő Atyánk majd gondoskodik a holnapról. Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolatid véghez mennek. (Pb.16.3.)”
további visszajelzések

Állj meg egy pillanatra, és töltekezz – Fedezd fel az Igefolyamot!
HangoskönyvImádkozz és fedezd fel a változást!

Kommunikálj úgy, hogy célba érjen az üzeneted! – 2. rész
„A havonta, kiszámíthatatlan formában visszatérő harag, csalódottság és gyász volt a legnehezebb.” Kalla Tímea megindító története.
Aki a cellából kifelé nézett, már a cellába befelé néz – és hirdeti mindenkinek, hogy Jézus a szabadító! Krajcsi Róbert története.
„…tudom jól, hogy aki csillagmilliárdokat pontosan igazgat, az nem késik!” – Történetek Dr. Kovács Gézáné Ildikó életéből.
Amikor a fájdalom azt kiáltja:” Nincs Isten!” – Ő éppen lépésre készül. Baczoni-Molnár Gábor története.
HangoskönyvKonfliktusálló kapcsolatok – Útmutató a sikeres konfliktuskezeléshez
„Kedves Mai Ige csapata! Hálásan köszönöm a 3 nap üzenet sorozatát! Minden napi téma nagyon értékes volt számomra. Erőt, útmutatást, bátorítást merítettem belőle! Isten áldja meg a Csapat további tevékenységét. Szeretettel: Zsuzsa”
további visszajelzések„Ki fog majd az oltárhoz kísérni? És ki segít a matekházinál?” – szívszorító kérdések idején Isten közel van, és meg akar szólítani.

A mai napon sokan emlékezünk elhunyt szeretteinkre. De mi van a hiányon túl? #maiige
„Legjobban a Máté 6.34-ben is megfogalmazott gondolat ragadott meg (És ragad meg mindig): maradj a jelenben! Sok ember idejének jelentős részét tölti a múlton való töprengéssel, aminek semmi értelme, hiszen elmúlt, már csak a tudatunkban létezik. Az értékes idő másik haszontalan eltöltése a jövő miatti aggódás. Ez szintén értelmetlen, mert olyasmiktől félünk, ami még nem jött el. Maradjunk a jelenben! Teremtő Atyánk majd gondoskodik a holnapról. Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolatid véghez mennek. (Pb.16.3.)”
további visszajelzések„…tudom jól, hogy aki csillagmilliárdokat pontosan igazgat, az nem késik!” – Történetek Dr. Kovács Gézáné Ildikó életéből.