„Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Efezus 4:32)
1982-ben ifj. John Hinckley megpróbálta lelőni Ronald Reagan elnököt, de csak megsebesítenie sikerült. Reagan lánya, Patti később így emlékezett vissza arra, hogy mit tanult a kórházban fekvő apjától: „Az apám azt mondta, tudja, hogy a testi gyógyulása közvetlenül összefügg azzal, hogy képes-e megbocsátani John Hinckley-nek. […] Ebből megértettem, hogy a megbocsátás mindennek a kulcsa. […] Az apám a saját példáján keresztül tanított a krisztusi gondolkodásra.”
Néha akaratlanul ejtenek rajtunk sebet az emberek, máskor pedig szándékosan. A Szentírás azonban mindkét esetben világos normát mutat nekünk a minket ért sérelmeket illetően. Úgy kell megbocsátanunk a nekünk ártóknak, „ahogyan Isten is megbocsátott [nekünk] Krisztusban”. Magas mérce ez, de a legmélyebb sebekre is gyógyulást hoz. Megesik, hogy úgy osztogatjuk a megbocsátást, mint valamiféle üdítőt egy italautomatából – gépiesen, anélkül hogy érzelmek társulnának mellé. Ám a Biblia szerint két hozzáállásnak kell kísérnie a megbocsátást: jóságnak, amely a cselekedeteinkben nyilvánul meg, valamint irgalomnak, amely a viszonyulásainkban érhető tetten. Hogy miért? Mert Isten is így bocsát meg nekünk.
A Biblia egészében számos olyan – szavakban vagy tettekben megjelenő – érzelmet találunk Istenre vonatkozóan, mint például a jóság, a szelídség, az együttérzés vagy a gyengédség. Azoknak az életében is találhatunk példákat ezekre az érzelmekre, akiket Isten a tervei és céljai véghezvitelére használt. Ilyen volt például József, aki megbocsátott a testvéreinek, miután elárulták őt. Isten bennünket is ugyanerre hív. Ez a fajta megbocsátás éppannyira a szív cselekedete, mint amennyire az akaraté.
