„Azért tehát törekedjünk azokra, amik a békességre és az egymás épülésére valók.” (Róma 14:19 ÚRK)
Pál egy jottányit sem engedett a Szentírás központi igazságaiból. A hagyományokat, egyéni véleményeket és személyes preferenciákat illetően azonban ezt vallotta: „mindegyik legyen bizonyos a maga meggyőződésében” (5. v.).
Mózes törvénye értelmében a körülmetélkedés egyenértékű volt az Istennel való szövetségkötéssel, így amikor pogányok is csatlakoztak az újszövetségi gyülekezethez, a zsidó hívők ragaszkodtak hozzá, hogy – felnőtt létükre – őket is metéljék körül. Őszinte meggyőződés vezérelte vajon ezeket a zsidó hívőket? Kétségkívül, ugyanakkor súlyos tévedésben voltak. Félő volt, hogy ez a kérdés szakadáshoz vezet a gyülekezetben, ezért az apostolok összegyűltek Jeruzsálemben, átimádkozták a dolgot, és a következőképpen foglaltak állást: „Mert jónak látta a Szentlélek és mi is, hogy ne tegyünk több terhet rátok a szükségesnél…” (ApCsel 15:28).
Ha egy hagyománynak vagy személyes preferenciának Isten Igéjével egyenlő tekintélyt tulajdonítunk, túl messzire mentünk. A kérdés a következő: előfordult már, hogy nehezteltél valakire, mert nem értett egyet veled egy olyan teológiai kérdésben, amely nem alapvető fontosságú? Tekintettél-e kritikusan valakire, aki más véleményen volt, mint te? Meglehet, hogy a számodra fontos dolgokhoz ragaszkodva megfeledkeztél arról, ami Istennél az első helyen áll: arról tudniillik, hogy szeretnünk kell egymást. „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (János 13:35) – mondta Jézus.
A szívünk akkor is lehet egy, ha az elgondolásaink nem egyeznek. Járhatunk kéz a kézben úgy is, ha valamelyest különbözik a látásmódunk. Ahogy a teológusok szokták mondani: „A fő dolgokban egység, a mellékesekben szabadság, és mindenekben szeretet.”
