Ahhoz, hogy megértsük, mennyire erős és „hathatós” az imádság, vizsgáljuk meg neurológiai szempontból! Az agytörzsben található egy idegcsoportokból álló hálózat, az úgynevezett retikuláris aktiváló rendszer (RAS), amely a környezetünket figyeli. Számtalan inger bombáz bennünket folyamatosan, amelyek mind a figyelmünkért versengenek, és a RAS feladata kiszűrni, hogy mit vegyünk észre közülük és mit hagyjunk figyelmen kívül.
Tegyük fel például, hogy letöltesz a telefonodra egy új csengőhangot. Biztos vagy benne, hogy még sohasem hallottad, ám miután letöltötted, az az érzésed támad, mintha mindenki más is ugyanazt használná. Persze szó sincs arról, hogy tömegek töltötték volna le veled egyszerre; egyszerűen csak korábban nem vettél róla tudomást, mert nem volt fontos a számodra. Attól kezdve azonban, hogy letöltötted, a RAS releváns információként kategorizálja és ismeri fel.
Az imádság is így működik: amikor imádkozol valakiért vagy valamiért, azt az illetőt vagy dolgot is a „fontos” kategóriába sorolja az idegrendszered, és immár mindent észreveszel, ami bármilyen módon összefügg az imáiddal.
Egy lelkész ezt írja: „Észrevetted, hogy ha imádkozol, mintha sorra történnének körülötted a véletlenek? És amikor nem imádkozol, nem történnek? Ez egyáltalán nem véletlen egybeesés, hanem a gondviselés. Az imádság isteni lehetőségeket teremt, miközben a retikuláris aktiváló-rendszerünket is megszenteli és segít meglátnunk a minket körülvevő, istenadta lehetőségeket. Amikor pedig meglátjuk, [a hitünket aktivizálva] meg kell ragadnunk őket.” Az imádság a kapu Isten országához, amelyen keresztül elérhetnek bennünket áldásai. Imádkozz hát mindennap!
