szeptember 19. szombat
Ne légy kétlelkű!
szeptember 19. szombat
„Az ilyen... kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.” (Jakab 1:7–8)
Ne légy kétlelkű, azaz ne próbálj egyszerre két különböző módon gondolkodni. Ilyen például, amikor elmegyünk a gyülekezetbe, hogy „felülről való bölcsességet” (Jakab 3:17) szerezzünk, majd kimegyünk a gyülekezetből és „alulról való bölcsességet” is gyűjtünk, hogy azután összevegyítsük egymással a kettőt. Ez sohasem működik. Az ólommentes benzint sem lehet dízellel kevernünk. Ha összeöntöd őket, a dízel tönkreteszi a benzint. Attól, hogy valami üzemanyagnak látszik, még nem jelenti azt, hogy használ is nekünk.
Vasárnaponként gyülekezetbe járunk, hogy ott „feltankoljunk”, de hétfőn kimegyünk a világba, és egészen mással töltekezünk – azután pedig csodálkozunk, hogy miért merülünk ki annyira. Hadd szemléltessem egy példával: a rádiókban AM és FM frekvenciák is vannak. Ezek különböznek és el is különülnek egymástól. Amikor autóba ülsz, te döntöd el, hogy melyikre hangolódsz rá; nem tudod egyszerre hallgatni mindkettőt, hiába van két választási lehetőséged.
A Bibliában így olvassuk: „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember” (Jakab 1:5–8). Isten annak válaszol a hitére, aki nem játszik kettős játékot, hanem egyedül az ő Igéjére fókuszál. Ez tehát a mai ige üzenete: ne légy kétlelkű!
















