Mai Ige

november 7. szombat

S. O. S. imák

„Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltok, és ő meghallgat engem.” (Zsoltárok 120:1)

Az Egyesült Királyság területén rendkívül fejlett segélyhívó rendszer működik. Elég tárcsáznod egy háromjegyű számot, és azonnal összeköttetésbe kerülsz egy diszpécserrel, aki a monitoron azonnal látja a hívószámod, a címed (ha mobilról telefonálsz, akkor a hozzávetőleges tartózkodási helyed), valamint azt is, hogy kinek a nevén van a készülék. A hívónak nem is kell mondania semmit – ha fuldoklik a köhögéstől vagy hisztérikusan kiabál, a diszpécser akkor is azonnal útnak tudja indítani a segítséget, hiszen tudja, honnan érkezett a hívás.

Néha annyira sürgető és kétségbeejtő a helyzetünk, hogy nem is tudjuk szavakba önteni, hanem csak egy S. O. S. imát rebegünk el: „Uram, segíts!” A segítség pedig máris úton van. „Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom.” (Ézsaiás 65:24)

Olykor érzed valaminek a hatását, de nem érted és nem tudod megmagyarázni az okát. Ilyenkor a benned lakozó Szentlélek siet a segítségedre: „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért. Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott” (Róma 8:26–28).

100%