Pál a korinthusi gyülekezethez írt levelében felidézi, hogy milyen árat fizetett addig Krisztus szolgálatáért: „Zsidóktól ötször kaptam egy híján negyven botütést, háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor szenvedtem hajótörést, egy éjt és egy napot hányódtam a tenger hullámain. Gyakran voltam úton, veszedelemben folyókon, veszedelemben rablók között, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztaságban, veszedelemben a tengeren, veszedelemben áltestvérek között, fáradozásban és vesződségben, gyakori virrasztásban, éhezésben és szomjazásban, gyakori böjtölésben, hidegben és mezítelenségben” (2Korinthus 11:24–27).
Hogyan tudott a problémái fölé emelkedni ahelyett, hogy összeroppant volna a súlyuk alatt? Úgy, hogy mennyei perspektívája volt! „Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Korinthus 4:16–18).
Pál másként dolgozta fel mindazt, ami vele történt. Nincstelenségében hitte, hogy „az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel Krisztus Jézusban” (Filippi 4:19). A vesztőhely árnyékában ezt írta: „Vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél” (Filippi 1:23). Kérd ma Isten segítségét ahhoz, hogy te is mennyei perspektívából tudj tekinteni a dolgokra!
